Csatáry, Mátsik: rettenetes bácsik

2012. július 30. 09:33

Még mindig van két olyan, szembenálló csoport ezen a huszadik században rekedt Magyarországon, amely nem alávaló gyilkosoknak, hanem hősöknek, de legalábbis áldozatoknak tekinti őket.

2012. július 30. 09:33
Balavány György
Balavány György
Balavány Poszt

„Gyilkos mind a kettő? Nyilván. Van különbség? Van. Most nem kakizgatnék azon, hogy az egyik sokat, a másik kevesebbet ölt, ez elsősorban nem statisztikai kérdés: a cselekedetek súlyának megítélésénél az indítékra és a hatásra szokás koncentrálni; a különös aljasság mindkét esetben fennáll, a hatás pedig, túl az ártatlanok szenvedésén, össznépi, történelmi és gyógyulatlan sérülés. Elévülés nuku.

A különbség abban áll, hogy basszus, még mindig van két olyan, szembenálló csoport ezen a huszadik században rekedt Magyarországon, amely nem alávaló gyilkosoknak, hanem hősöknek, de legalábbis áldozatoknak tekinti őket. Az egyik kommunistáké, akik nem értik, hogy a történelmi szükségről  és társadalmi igazságról, valamint új  és győztes emberről szóló képzelgéseik, melyekért érdemesnek tartották mások életét áldozni, csupán lázálmok; a másik a fasisztáké, akik nem értik, hogy a történelmi szükségről és társadalmi igazságról, valamint új  és győztes emberről szóló képzelgéseik, melyekért érdemesnek tartották mások életét áldozni, csupán lázálmok.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 60 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Papuska
2012. július 30. 14:27
Egy világháborút a "fajok" küzdelmére leegyszerűsíteni, vagy mindkét harcoló felet lebűnösözni durva egyszerűsítése a világnak. A Háborúk, köztük kiemelten a II.világháború a résztvevők valamilyen jogos érdeksérelem, vagy igazságtalanság, az egyensúly megborulása miatt tört ki. A katonák többsége hős, akik a saját hazájukért harcolva, haltak meg, vagy sebesültek, küzdöttek. A háború is azért tört ki, mert volt olyan feszültség, országok között, ami másképpen nem volt megoldható. Utólag a győztesek hamar csinálnak szörnyeteget a vesztesből, de ez objektívan nem biztos, hogy igaz. Például a németek gazdasági hátrányba szorítása, és az első világháború rossz lezárása, természetes előzménye volt a másodiknak, csak erről így nem illik még most sem beszélni. Trianon igazságtalanságát talán még a nyertesek is elismerik, de Horthy hadba lépését bűnként kezelik. Azt, hogy a háborúk természetes elemei az emberiség fejlődésének, és többnyire elkerülhetetlenek, kevesen merik kimondani, a halálról sem szívesen beszélünk, mégis van. A pacifizmus inkább gyávaság és butaság, mint követendő eszme. Tisztességes magyar ember, soha sem fogadhatja el, hogy hazája egy része megszállás alatt van, és csendben, a győztesek kijátszásával az eszmét.gyerekeinknek, unokáinknak adjuk át. Egyszer még ebből is eszkalálódhat valami. Reméljük, hogy esetleg van jobb megoldás, de ki hiszi igazán... Háború mindig van, jobb,ha távol tőlünk, de ki tudja. Aki erre nem készül fel, potenciális vesztes! A háború másik nagy szerepe, hogy a győztes mindaddig, amig a győzelme hatása fennáll, gazdasági előnyt is próbál kovácsolni győzelméből az erkölcsi mellett. Közben a háborúban szörnyű dolgok történnek. Én nagy borzalomnak tartom például a publikus adatokon túl Budapest, de még inkább Szombathely, vagy Sopron polgári célpontjainak terror bombázását, vagy a "hős" partizánok által legyilkolt 80 ezer magyar civilt is. Csak nem mi győztünk, erről nem ildomos beszélni. A háború ilyen. Csak nem szabad, egy speciális, egyszínű szemüvegen át nézni, mert a háború nem a jók és a rosszak, nem a fehér és a fekete küzdelme, még ha utólag azt is akar a győztes csinálni belőle!!!
holden
2012. július 30. 14:19
Az írás üzenete át is jönne, ha Balavány nem kakizna folyton azon, hogy basszus, úgy fogalmazzon, mint egy tizenkét éves gyerek.
Krupp Skya
2012. július 30. 13:59
@Arrow's
Thomas Müller
2012. július 30. 12:30
A kettő közé nem lehet egyenlőségjelet tenni, mármint a két ideológia közé. A kommunizmus marhaság, olyan, mint a vallás, és csak a társadalom legalsó rétegeinek jönne be. A nácik meg pont ezt az alsó réteget próbálták eltávolítani.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!