Hosszú menetelés - 2014-ig

2012. január 29. 12:28

Az LMP-ben eldőlt, hogy Schiffer nélküli schifferizmus lesz.

2012. január 29. 12:28
Gréczy Zsolt
Gréczy Zsolt
Gréczy blog

Alig egy hete szinte elfújta hajunkat a fideszesek megkönnyebbült sóhaja. Jaj, de sokan voltunk a gyűlöletből élők békemenetén, lám, mi vagyunk többen, a népünk még kitart Orbán mellett. Arra egész biztosan jó volt a vonulás, hogy akik azt hitték, Orbán most már tényleg csak titkos operaházi alagutakon fog közlekedni, és közel a rezsim bukása, egy kicsit elgondolkodtak. Amúgy Orbán és pártja helyzete egy cseppet sem javult, sőt. Az ejárások megindulnak ellenük, és a feketeleves, az IMF-tárgyalás még hátra van. Már a Valutaalap nélkül is elvesztettek több tízezer 2014-es elsőszavazót, akiket nem engednek egyetemre járni, meg azok nagy részét is, akik százezreket köhöghetnek ki az Orbán-Hoffmann-reform következtében tandíj gyanánt. IMF nélkül veszik el éppen az öregek nyugdíját és utazási kedvezményét. Ők három millióan vannak. Már az is elég lehet a bukáshoz, ha csak a fele azt gondolja, hogy ezekre soha többet nem szavazok, hanem visszamegyek a túloldalra, akkor legalább egy ideig volt 13. havi is. Szóval, nem igazán indokolt az amúgy is kínos Selmeczi Gabriella minden ellenzéki pártot leszóló, pökhendi közleménydömpingje.

Az ellenzéki oldalon is tisztábban látunk, még ha ettől nem is lesz derűs a kép. Az LMP-ben eldőlt, hogy Schiffer nélküli schifferizmus lesz. Ez azt jelenti, hogy a Fidesz érdekeinek megfelelően szétverik az ellenzéki együttműködést, mondván, ők majd a parlamenten kívüli civilekkel kívánnak együttműködni. Ezek szerint nem a Szolidaritásra gondoltak, ugyanis ők hirdették meg az Ellenzéki Kerekasztalt - amely immár az LMP nélkül állhat fel. Szívük joga, ha ezt az utat választják, abban bízva, hogy a Fideszből esetleg leváló csoportok inkább őket választják. Szerintem ez az út járhatatlan, már csak azért is, mert előállhat még olyan helyzet az országgyűlésben, amikor az MSZP-nek, a DK-nak és az LMP-nek együttműködnie kell. Ha közösen szavaznak, vagy hasonló érvekkel ütnek egy kormánypárti javaslatot, azonnal a fejükre olvassák: azt mondtátok, »ezekkel« nem. Most akkor mégis?

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 173 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Szabad Gábor
2012. január 30. 12:44
Lehetne más Egyet előre, kettőt hátra, távolodik az összefogástól az LMP. http://www.vagy.hu/tartalom/cikk/1553_lehetne_mas
nyugi
2012. január 30. 00:01
Huttyi, mint Matuzsálem... ezt az ökröt..
heep
2012. január 29. 22:29
"Azt mond meg nekem, hogy te személy szerint miben látod Magyarország kiugrási pontját? Azért az alap tétel az legyen, hogy eladunk termékeket, amiket a világ megvesz és ebből élünk meg." Hehe, tipikus szoci módszer. Már a kérdéssel egy időben tisztázod, hogy milyen választ fogadsz el. Igazi demokratikus módszer. És, ha nem fogadja el az alaptételed akkor mi lesz? Kukoricára térdepelteted?
fiandre
2012. január 29. 21:59
Gréczy sosem volt normális. Egyszerű, kis köcsög. Egyszerűbb, mint egy barlangrajz...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!