Kell-e kezelni Schiff Andrást?

2011. január 18. 18:25

A médiatörvény ügye a vége felé közeledik. Még lesz azért egy-két menet.

2011. január 18. 18:25

„A médiatörvény ügye a vége felé közeledik. Még lesz azért egy-két menet. Az európai baloldal – amely kifejezés a mostani körülmények közt inkább egy szóvicc – Schultz frakcióvezető úr vezetésével (a zuhanyhíradó szerint) elképesztően durva támadást készít elő a magyar miniszterelnök ellen az EP ülésén.

Ez a harc azonban könnyen a végső lehet, és ez az egész bűzölgős sztori visszahullhat azokra, akik ilyet játszanak. Európának elege van a műforradalmakból, és a politikailag korrektnek mondott haszonlesésből, miközben az egész kontinens gazdasági és társadalmi értelemben szétcsúszik: talaját és identitását veszti.

Az európai baloldal ezen „politika” miatt vesztett akkorát az EP választásokon. Ám, ha az euró végnapjaiban is ilyen baromságokkal foglalkozik, ahelyett, hogy a közös ügy megmentésén dolgozna, ugyanúgy kétharmados stílusban fog eltűnni a színről, mint budapesti elvbarátainak élcsapata.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 77 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
mr.Marcang
2011. január 19. 20:29
Még egy álmodozó, gyökértelen, gyökér világpolgár. Szar lehet neki.
wartog
2011. január 19. 20:16
Az a mocskolódás, az országunk lejáratása, csürhézése kimeríti a hazaárulás fogalmát.Én távollétében persona non grata-nak minősíteném.Menjen a jó büdös kurva anyjába. Szívesen találkoznék vele, de csak hogy széthuggyozzam mint egy hógolyót.
Ppali
2011. január 19. 11:16
Persze, hogy kell kezelni. Fa testápolóval!
1120
2011. január 19. 01:25
(jav.: "ez a "kekeckedés"...")
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!