A sebesült demokrácia főként arra veszélyes, aki megsebzi

2010. június 22. 19:47

A kétharmad révén tabukat feszegető Fidesz leigázni nem, csak a kiszámíthatatlan válaszreakcióig űzni, provokálni tudja az országot.

2010. június 22. 19:47

Az utóbbi idők földcsuszamlásos belpolitikai trendváltása okán főáramból mellékfolyóvá degradálódó – hajdan domináns nyilvánosságformáló tényezőnek számító – szoclib értelmiség már megint (vagyis még mindig) ijedezik. Most nem teljesen alap nélkül, de két dolog is van, ami miatt kijelentéseik fenntartással kezelendők. Egyrészt a fenti intellektuális kaszt hangadó része húsz éve folyamatosan retteg. Függetlenül attól, épp van-e reális oka rá.(...)

A farkast hallucináló vaklármázás épp a farkast előrejelző rendszer megbízhatóságába vetett hitet rombolta le, így aztán a dolog pont akkor válik működésképtelenné, amikor szükség lenne rá. Vagyis, mikor a Fidesz valóban feszegetni kezdi a demokrácia határköveit. (...)

Ha a Fidesz sportszerűtlenül játszik, a kérdés úgy áll az élére: MSZP és LMP. Egy új „előkoalíciós” Charta. Ha a Fidesz agresszív, kultúrharcos kurzuspolitikát folytat, azzal egymás kényszerszövetségeseivé tesz olyanokat, akik különben szóba sem állnának a másikkal. Legalábbis az LMP-re ez biztos igaz. Bauer körének, a szoclib véleménygárdának létérdeke fenntartani az Orbán-fóbiás diktatúrapszichózist. Politikai motiváltságuk: minél hamarabb alakul meg az új Charta (amit persze lehet, másképp hívnak), annál hamarabb visszanyerhetik főáramú diskurzusformáló pozíciójukat. Minél több valós ziccert kínál a Fidesz a túloldalnak, minél több önkényes intézkedéssel borzolja a demokrácia-érzékenyek idegeit, annál mélyebbre ássa a vermet, amelyben végül az ő újraválasztási reményeit fogják temetni.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 25 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
röviden
2010. június 22. 22:41
A sérült demokrácia olyan, mint a sebesült vadkan? A vadkanok radikális intézkedéseinek mifelénk tradíciói vannak. Szerencse, hogy a proli Orbán nem vadászik.
Deunan
2010. június 22. 21:07
Minden demokráciában kell egy kis diktatúra is.
slomovicz
2010. június 22. 20:59
A szerző háttal ül a moziban, nem valódi történéseket nézi. A Fidesz nagyon helyesen és taktikusan továbbra is, egyben tartja illetve növeli a kétésfél milliós táborát. A ballibbel ellentétben a Fidesz - csak választóknak akar megfelelni, és nem a parlamenti kispártok igényeinek. A kezdeményezéseket felkarolva a választók igényeinek felel meg. Amig ez igy történik, a kormányzati felelősségben a társadalom is osztozik. Ezért hatástalan, a kispártok cinikus kereszbetevése, mert valójában a társadalom többségi akaratával állnak szemben. Mit akarnak a választók? Elszámoltatást. - megtörténik. Müködö egészségügyet, közbiztonságot, határon túliaknak magyar állampolgárságot, alacsonyabb adót stb. Ezt már jól láthatóan a 29 pontos program, megalapozza. Együtt a társadalmi akarat a kormány munkájával. Itt már, semmit sem ér a gyülöletkampány.
tevevanegypupu
2010. június 22. 20:31
Remelem a fidesz meghozza az osszes diktatorikus rendelkezest, amitol ez a tarsasag ugy fel.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!