Ultimátumot adott a magyar válogatott játékosának a német sztárcsapat

2024. március 08. 12:34

Imre Bence a négyszeres BL-győztes, 23-szoros német bajnok THW Kiel együttesében folytatja pályafutását.

2024. március 08. 12:34
IMRE Bence; KOHLBACHER, Jannik; GOLLA, Johannes

Nyitókép forrása: MTI/Czeglédi Zsolt

A Mandiner beszámolt róla, hogy Imre Bencét leigazolta a THW Kiel együttese. A fiatal magyar szélsővel a Nemzeti Sport készített interjút.

Ezt is ajánljuk a témában

„Amikor Szilágyi Viktor, a klub sport­igazgatója az Európa-bajnokság után azt mondta, hogy magyar játékosok iránt is érdeklődik, nem gondoltam volna, hogy én vagyok az egyik” – mondta Imre. „Nem kirándulni megyek oda, szeretném megmutatni, hogy ezen a szinten is megállom a helyem. Mivel Németországban volt az Európa-bajnokság, nem voltam ismeretlen a kieli szurkolóknak sem, de az ősszel ez már semmit sem számít, az ottani teljesítményem alapján ítélnek meg.

A Kiel elvárja tőlem, hogy szeptember-októberre megtanuljak németül.

Ugyan már elköltöztem otthonról, de azzal, hogy külföldre megyek és teljesen új kultúrába csöppenek, tovább önállósodom” – emelte ki a 21 éves magyar tehetség.

Összesen 29 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
sexykitty-81
2024. május 11. 23:14
🍓 ️ ­­­I­­­g­­a­z­­i n­i­­m­­f­o­­­m­­á­­n­­­i­­á­k­­­ 👉 𝐖­­𝐖­𝐖­­.­­­𝐗­­𝟏­­­𝟖­.­­𝐅­­­𝐔­𝐍
21 gramm
2024. március 08. 16:29
Gratulálok a cikkírónak. Képezze szorgalmasan magát, idővel sikerülni fog azt a részletet is beleszőni az irományba, hogy milyen sportágról beszélünk...
SyncBaer
2024. március 08. 16:02
Nem lesz egyszerű októberig megtanulni németül (mennyire is?). Kis másod-unokaöcsém 8 hónapos, Aachenben született, apja félig magyar, minden más - közvetlen - rokona német, mégsem beszél folyékonyan németül. :)
Dixtroy
2024. március 08. 13:29
Majd nézzétek meg a szótárban, hogy mit jelent az ultimátum.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!