Elbúcsúzott a tenisztől minden idők legnagyobb női játékosa, Serena Williams

2022. szeptember 03. 11:19

Magyar idő szerint ma hajnalban lejátszotta bizonyára utolsó teniszmeccsét Serena Williams, minden idők egyik legnagyobb teniszezője és sportolónője. Jelentőségéhez méltó körülmények között: egy óriási csata után, a világ legnagyobb teniszstadionjában, állva tapsoló hazai közönség előtt hagyta ott a sportágat, melyet örökre megváltoztatott.

2022. szeptember 03. 11:19
null
Balázs Boldizsár

Egyáltalán nem volt biztos, hogy Serena Williams úgy búcsúzhat majd a tenisztől, ahogy az elmúlt huszonöt évet töltötte benne. Harci tajtékban, az ellenfelek rettegésétől körbeölelve.

Amikor augusztus elején bejelentette, hogy a családja bővítésével foglalkozik majd az idei US Open után, akkor egy éve nem játszott már meccset. Legutoljára a legsikeresebb helyszínén, Wimbledonban – ahol hétszer nyert egyes bajnoki címet, nővérével, Venusszal hatszor párost, valamint a londoni olimpia egyéni-páros dupláját is behúzta – kapott ki tavaly az első fordulóban, a világ aktuálisan századik legjobbjától.

Idén augusztusban, az utolsó US Opene előtti két felvezető tornán mindössze egy meccset nyert. Az utolsó szettet 6-0-ra vesztette el.

Ehhez képest különösen

mutatja sportolói nagyságát, hogy az utolsó Grand Slam tornájára felszívta magát oda, hogy a mezőny elkezdett tőle remegni.

Még nem rettegni, mint egykoron, de az első fordulóban már a soha el nem maradó bődületes ütőereje mellé megérkezett a mozgása is: szettveszteség nélkül odázta el a visszavonulását.

Búcsútornája a második fordulóban vált komolyra, ahol a világranglista második helyezettjét verte meg, igazi Serena-pillanatok közepette. Ásszal hárított bréklabdák, az ellenfél, az észt Kontaveit minden tökéletestől elmaradó ütésének azonnali terrorizálása – de közben a pontok lezárultával rögtön végtelen sportszerűség: a döntő szett elején egy kritikus labda miliméternél is szűkebben volt pályán Serena kárára, a csalódott amerikai közönség már majdnem zaklatni kezdte az ellenfelet, mikor Williams helyre intette őket.

Fontos üzenet volt a szerdai második forduló a mezőnynek, hogy Serena még mindig képes Serenaként játszani – amire nem nagyon volt ellenszere még nővérének, Venusznak sem. És igen tanulságos volt az interjú rögtön a pálya szélén, mellyel kicsit be tudott a világ tekinteni, mi van (és volt évekig) e játék mögött. 

Megkérdezik, hogy meglepődött-e a játéka színvonalán. (Ami, az előzmények tükrében minden idők egyik legváratlanabb sportteljesítménye volt.) Serena először visszakérdez: micsoda?! Másodszor egyszerű kedvességgel kikacagja a feltételezést, majd egy tőmondatba sűríti sportolói lényét.

Mindezt úgy, hogy nem hat ellenszenvesen, amire csak egyetlen magyarázat létezhet: ez a tiszta igazság.

A szerdai semmiből-visszatérés után már azt sem lehetett kizárni, hogy akár meg is nyerheti az utolsó tornáját Williams. Ehhez a sorsolás szeszélye folytán a ma hajnali meccse ígérkezett a legnagyobb akadálynak, a Wimbledonban csak a későbbi győztestől kikapó ausztrál Ajla Tomljanović személyében.

A találkozót Williams ellenállhatatlanul kezdte; két labdára került az első játszmától fogadóként, majd adogathatott is érte. Tomljanović azonban visszajött, elvitte a szettet. Ami végzetesnek bizonyult, ugyanis Williams hiába nyerte meg a másodikat, a döntő, harmadik szettre elfogyott az ereje. Azért az utolsó gémre, melyben öt meccslabdát hárított, még így is odatette az egyik legmagasabb szintű teniszt, amit idén a nőknél csak látni lehetett.

Ugyanúgy a harmadik fordulóban búcsúzott, mint a legelső, 1998-as US Open szereplése alkalmával. Azóta minden alkalommal tovább jutott ennél, és a kettő között pedig megváltoztatta, ahogy a nők teniszeznek. A gettóból az úri sport tetjére jutó Williams nővérek előtt a női tenisz elsősorban csalafinta labdajáték volt. Mára erőnlétileg, koncentrációban, erőben és vagányságban is felnőtt oda a játék az egész mezőnyt tekintve, hogy okkal kérik a férfi játékosokkal megegyező pénzdíjakat, ezzel a szerényebb háttérrel rendelkező tömegek előtt megnyitva az utat a világ legnézettebb női sportjába.

Sőt, igazából Serena Williams megváltoztatta, ahogy a női sportolók viselkedhetnek. Vérfagyasztó nézések, egész stadionokat betöltő üvöltések, nyíltan felvállalt akarat, hogy mindenkinél jobb legyen valaha. Ő feszítette odáig a női sport kereteit, hogy ez ma már beleférjen. 

Ízlés kérdése, valaki szereti-e ezt. Ugyanúgy, mint például Djokovicnál. De aki másmilyen jelenlétű sportolónőket részesít előnyben, annak is adott Serena Williams. A bizonyosságot, hogy természetükből fakadóan szolidak ők.

Kényszer Serena Williams révén már nincs.

Nyitókép: Serena Williams az utolsó pályaszéli interjúján a 24.000 fős Arthur Ashe Stadionban. Fotó: Timothy A. Clary / AFP

Összesen 32 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Csavaros
2022. október 03. 11:48
A képen egy pondróba oltott tank látható. https://cdn.nwmgroups.hu/s/img/i/2209/202209032018-french-open--day.jpg?w=920&h=601&t=5
Csavaros
2022. október 03. 11:42
A nigger az nigger, hiába is fényezik. Büdös és hazudik. Te tudatlan csicska! Te meg művelődj! https://www.origo.hu/sport/egyeni/20220903-serena-williams-visszavonulas-botranyok.html?utm_source=mandiner&utm_medium=link&utm_campaign=mandiner_202210
Misi500
2022. október 03. 11:38
Olyan, mint hemiltom az autóversenyzésben.
NorthernOutlaw
2022. október 03. 11:37
Jobb mint egy olyan mocskos patkány mint te.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!