Gálfi Dalma élt az esélyével, Fucsovicsnak nagyon kijárt már egy siker – két magyar jutott tovább a US Openen

2022. augusztus 30. 08:46

Két magyar teniszező is bejutott a US Open második fordulójába. Gálfi Dalma két szettben verte meg a keménypályán nem igazán tényező spanyol ellenfelét, Fucsovics Márton pedig vezetett, amikor sérülés miatt kiemelt ellenfele feladta a meccset.

2022. augusztus 30. 08:46
null
Balázs Boldizsár

Három magyar teniszezőből ketten ott lehetnek a második fordulóban az év utolsó Grand Slam tornáján, a US Openen.

Erre előzetesen legtöbb esélye Gálfi Dalmának látszott. Egy spanyol játékossal, Nuria Párrizas Díazzal találkozott, aki ugyan némileg előrébb áll nála a ranglistán, ám szinte kizárólag a salakos eredményeinek köszönhetően, melyek a New York-i keménypályára nézve vajmi kevés relevanciával bírnak.

Díaz az egyetlen játékos, akit Serena Williams le tudott győzni az idei nyári búcsúkörútján, kevéssé edzett állapotban, már a visszavonuláson és a családbővítésen járó aggyal. Illetve pontosabban ő volt az egyetlen a ma hajnali, tervek szerinti búcsújáig, ahol Serena Williams egy meccsel még meghosszabbította a pályafutását, miután legyőzte a montenegrói Kovinićet. Azt a Kovinićet, akit egyedüliként tudott megverni rangos keménypályás tornán Díaz január óta, és őt is csak a selejtezőben.

Egy szó mint száz, Gálfinak egy keménypályán formán kívüli játékos ellen lehetett begyűjtenie az első győzelmét a US Open felnőtt főtábláján – azon a helyszínen, ahol a juniorok között Grand Slam-győztes lett. Dalma végül kevesebb mint másfél óra alatt, két szettben jutott tovább, és a következő fordulóban egy hasonló játékerejű, de keménypályához messze jobban szokott brittel, Harriet Darttal találkozik.

Szintén ott van a második körben Fucsovics Márton, aki egy kiemelt amerikaival, a szerva-röpte játékot a modern teniszbe visszahozni akaró Maxime Cressyvel játszott. Az első szettet tiebrékben elvesztette Marci, aztán ahogy a jól szerváló játékosok ellen lenni szokott, a második játszmához is hét gém kellett, de azt a magyar teniszező gyűjtötte be, 7-5-tel egyenlített. A harmadik játszmában már 5-1-re vezetett Fucsovics, amikor Cressy sérülése miatt kezet nyújtott neki.

Fucsovics a következő körben az idén mestertorna döntőt játszó, nehézbombázó Alejandro Davidovich Fokinával találkozik. Ha ki is kap,

tíz helyet már most javított a világranglistán,

melyre hatalmas szüksége volt egy pocsékul elsülő szezon végén, amikor még csak esélyt sem kapott, hogy megvédje az élete legnagyobb eredményével, a tavalyi wimbeldoni negyeddöntővel járó pontjait.

Nem sikerült a továbbjutás Bondár Annának, aki a jó napjain bárkit megverni képes olasz Camila Giorgitól kapott ki. Bondár szett- és brékelőnyből vesztette el a találkozót, de sok szemrehányást nem tehet magának. Giorgi minden labdába, ami felé jön, akkorát üt, amit csak bír. Ha bent van, övé a pont, ha kint, az ellenfélé – Bondárnak kevés ráhatása volt a meccsre.

Elég szerencsétlenül alakult Udvardy Pannának a US Open. Udvardy szinte egész nyáron benn volt a legjobb százban a ranglistán, ami alanyi jogú főtáblát jelent a Grand Slamen, de pont azon a héten csúszott ki onnan, amikor zárták a New York-i nevezéseket. A selejtező harmadik kiemeltjeként rögtön kikapott, így elesett attól a 32 millió forint pénzdíjtól, mely a főtábla első köréért jár például Bondár Annának. Fucsovics és Gálfi erre további 16-16 milliót pakoltak rá a magyar idő szerint múlt éjszakai győzelmeikkel.

Nyitókép: Fucsovics Márton szervál. Fotó: Tom Weller / DPA / dpa Picture-Alliance via AFP

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!