Betlehem Dávid hetedik, Rasovszky Kristóf célfotóval kilencedik lett öt kilométeren nyílt vízi úszásban a hazai világbajnokságon

2022. június 27. 12:20

Rasovszky Kristóf a kilencedik helyen végzett a nyílt vízi úszás férfi öt kilométeres versenyszámában a hazai rendezésű vizes vb-n a Lupa-tavon, míg Betlehem Dávid pályafutása első felnőtt világversenyén hetedikként zárt.

2022. június 27. 12:20
null
Bánfalvi Szabolcs

Mint írtuk, a hazai rendezésű vizes világbajnokságon a nyílt vízi úszás programja vasárnap kezdődött a Lupa-tavon. Az első nap a Rohács Réka, Olasz Anna, Betlehem Dávid és Rasovszky Kristóf alkotta 4x1,5 km-es váltónk fantasztikus versenyzéssel, célfotóval ezüstérmet nyert.

Ezután már a nyílt vízi úszóprogram egyéni versenyszámait bonyolítják le a vb-n. A második versenynap a férfi öt kilométeres nyílt vizi úszás döntőjében az ezüstérmes váltónk két tagja indult:

A finálé rajtja után a medencés úszóklasszisok álltak az élre. Az ukrán Mihajlo Romancsuk vezetett, őt követte másodikként a német váltóval befejező emberként aranyérmet nyerő Florian Wellbrock, illetve harmadik helyen az olasz Gregorio Paltrinieri úszott, aki szombaton 1500 méteres gyorsúszásban Európa-csúccsal, világbajnoki rekorddal, egyben minden idők második legjobb időeredményével győzött a Duna Arénában, vasárnap pedig az olasz csapat utolsó tagjaként Rasovszky mögött harmadikként csapott a célba.

Rasovszky Kristóf a férfi nyílt vízi úszók öt kilométeres versenyén a vizes világbajnokságon a budakalászi Lupa-tavon 2022. június 27-én. MTI/Szigetváry Zsolt
Rasovszky Kristóf a férfi nyílt vízi úszók öt kilométeres versenyén a vizes világbajnokságon a budakalászi Lupa-tavon 2022. június 27-én. MTI/Szigetváry Zsolt

A két magyar versenyző pedig beragadt a mezőnybe. Rasovszky és Betlehem igyekezett feljebb zárkózni, és közel féltávnál előbbi a tizedik helyen úszott 16.5 másodperccel lemaradva az első helyen tempózó Paltriniéritől, míg Betlehem a tizenegyedik pozícióban haladt honfitársához képest 11.3 másodperces hátrányban. Ekkor már eldőlt, hogy

a mieink éremesélyei elszálltak, hiszen az ötfős élboly – Paltrinieri, a másik olasz Domenico Acerenza, Romancsuk, Wellbrock és a francia Marc-Antoine Olivier – elhúzott a mezőnytől.

Körülbelül másfél kilométerrel a vége előtt Rasovszky feljött a hetedik pozícióba, ekkor már bő félperces volt a hátránya, amely szinte egy percre nőtt az utolsó egy kilométer kezdetére, Betlehem pedig az éllovastól több mint egy perccel lemaradva úszott a kilencedik helyen. Eközben az élen már csak Wellbrock és Paltrinieri vívott csatát egymással, ám Wellbrock a végén megint begyújotta rakétákat, és végül négy másodpercet vert az olasz riálisára, és aratott újabb diadalt. A jelenkor legnagyobb nyílt vízi úszója, Wellbrock megint verhetetlennek bizonyult. Paltrinieri ezüstérmes lett, míg Romancsuk harmaddikként ért a célba, és megszerezte Ukrajna első nyílt vízi érmét.

A magyarok közül Betlehem Dávid bő másfél perces hátránnyal hetedikként zárt, Rasovszky pedig a kilencedik helyen végzett célfotóval a 63 fős mezőnyben.

„Sz.r volt az egész igazából, nincs mit szépíteni rajta, elrontottam a rajtnál, onnantól kezdve meg nem volt esélyem. Úgyhogy két nap múlva teljesen máshogy kell elkezdeni, aztán ott kell maradni a többiekkel, akkor jó lesz. Az volt a baj, hogy bekerültünk középre, a két leggyorsabb meg a két szélére, így nekik bunyó nélkül lehetett előremenni, azonban nekünk meg be kellett volna ugrani a mezőny közepébe és ott kezdeni valamit. Emiatt úgy döntöttem, inkább később ugrok be, és megyek a szélére, de mire felértünk volna előre, addigra elment a sor eleje. Ezt máshogy kell csinálni a jövőben. Nem tudom, mire lettem volna elég a végén, nincsen ha, ezt elrontottam, ez van” – nyilatkozott csalódottan  Rasovszky Kristóf az M4 Sportnak az öt kilométeres futam után.

Betlehem Dávid a férfi nyíltvízi úszók öt kilométeres versenyén a vizes világbajnokságon a budakalászi Lupa-tavon 2022. június 27-én. MTI/Szigetváry Zsolt
Betlehem Dávid a férfi nyíltvízi úszók öt kilométeres versenyén a vizes világbajnokságon a budakalászi Lupa-tavon 2022. június 27-én. MTI/Szigetváry Zsolt

„Ha verseny előtt mondják, hogy hetedik leszek, azt aláírtam volna, így viszont, hogy bent voltam és láttam a sebességkülönbségeket, így elég csalódott vagyok, hiszen ez egy taktikai hiba volt. Meg kellett várni, míg beugrik a hatvanvalahány ember, és utána menni a bójához. Addigra Wellbrockék már olyan iramot diktáltak, hogy az egész versenyen nem láttuk őket. Az elején lemaradtam, mindig behoztam egy bolyt, ám azt éreztem, hogy sosem érem utol Florianékat. Az utolsó körben láttam, hogy elmegyek Raso (Rasovszky Kristóf – a szerk.) mellett, azt gondoltam, csak az elején lehetek, de az élmezőny addig már rég elment” – értékelt Betlehem Dávid az M4 Sportnak.

Nyitókép: Rasovszky Kristóf a férfi nyílt vízi úszók öt kilométeres versenyén a vizes világbajnokságon a budakalászi Lupa-tavon 2022. június 27-én. MTI/Szigetváry Zsolt

Összesen 2 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
llnnhegyi
2022. június 27. 17:25
Ha seggest ugrasz Kristóf,az sem számít rontott kezdésnek 5 Km-n Jelentősen jobb formában voltak az elől úszók. Semmi baj! Fel a fejjel! Van még hátra 10/20 Km-s úszás is.
pollip
2022. június 27. 14:58
Sohasem értettem, hogy miért engedik a bunyót? Aztán azt zárnak ki, akit kedvük tartja.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!