Novak Djokovic győzelme tizenkétszer ritkább mint a Holdon járni

2021. június 12. 17:32

A világelső szerb legyőzte Rafael Nadalt a földgolyó legfontosabb salakpályáján, a Philippe Chatrier-en. Ez a sport valaha volt legnagyobb feladata. Djokovicnak másodszor sikerült, rajta kívül soha senkinek.

2021. június 12. 17:32
null
Balázs Boldizsár

A Roland Garros idei második elődöntője a világranglistát rekordideig és most is vezető Novak Djokovic illetve a Párizsban tizenháromszoros bajnok Rafael Nadal összecsapását hozta. Rafael Nadal vitán felül a tenisztörténelem legnagyobb salakpályás játékosa, 18 évesen lépett először pályára a salakos Grand Slam tornán – rögtön meg is nyerte. Azóta, az idei elődöntőig, tizenhat év alatt mindössze kétszer kapott ki. (Valamint egyszer sérülés miatt visszalépett. A két vereség közül az egyiknél határozottan, a másiknál éppen eléggé sérült volt.) Ezek között zsinórban négyszer, majd ötször, majd megint négyszer lett övé a teniszvilág holtversenyben legfontosabb trófeája. Összehasonlításképp: minden idők második legsikeresebb salakos teniszezője, Björn Borg összesen hatszor nyert, míg vissza nem vonult 26 évesen, főképp mert nem bírta a címvédéssel járó folyamatos nyomást.

Rafael Nadal 105 három nyert szettre menő meccset nyert a Roland Garroson. Sem elődöntőt, sem döntőt soha nem veszített. 

A párizsi centerpálya, a Philippe Chatrier minden más pályánál jobban fekszik a játékstílusának, sehol nem pattannak olyan élesen és magasra a pörgetett tenyeresei, mint itt. Még a szomszédos második számú pályán sem, ahol 2009-ben a svéd Robin Söderling verte meg.

A Rafael Nadal őrizte Philippe Chatrier a legbevehetetlenebb erőd a világsport történelmében.

Egyszer kényszerült vesztesként elhagyni, sérülten, 2015-ben. És tegnap, éjfél környékén, egy négy órás, azonnal a történelem legfelső polcára ugró csatát követően. Mindkétszer a fejét felszegő szerb, Novak Djokovic maradt állva.

Tavaly a döntőben találkoztak, ahol Nadal élete talán legjobb játékával lemosta a pályáról Djokovicot két szetten keresztül, és egy szoros harmadikban lezárta a meccset. Nem egész négy hete, a római mesterverseny döntőjében is Nadal nyert, azonban Djokovic jóval közelebb volt hozzá, mint az elmúlt öt évben bármikor salakon.

A tegnapi elődöntő nyitószettjét Nadal hozta el, aki szettelőnyből soha nem kapott még ki Párizsban. Djokovic kiegyenlített, ekkor már két órája folyt az öldöklés.

A harmadik játszma 98 percig tartott. Hosszabban, mint előző nap az első női elődöntő egésze. A három valaha volt legnagyobb teniszező közül kettő a legjobbja környékén játszott. Nadal úgy, ahogy kezdte a meccset; Djokovic, ahogy visszajött bele. 

Ez a szett a tökéletes bemutatója volt annak a néven ma még időbeli távlat híján nem nevezhető paradigmának, ameddig ők egymást hajtva tágították ezt a sportot.

Djokovic szettlabdát is hárítva fordított.

Egyetlen szettre került attól, hogy abszolút fellegvárában győzze le a Salakkirályt, ismét. Első ízben úgy, hogy mindketten egészségesek; amennyire harmincöt éves, csúcsra hajtott testek egészségesek lehetnek.

Ekkor negyed óra volt hátra a Párizsban érvényes kijárási tilalomig. A torna korábbi szakaszában ilyenkor vezették ki a közönséget. Tisztán érzékelhető volt, hogy egy történelmi meccs érzelmi csúcspontján ezt aligha lehet megtenni forrongás nélkül. 

A negyedik szett legelején Nadal nyert rögtön két játékot, kilátásba került, hogy ötödik, döntő szettre mentse a meccset. Innentől viszont Novak Djokovic lényegében hiba nélkül játszott a vonalak mellé, hosszan. Nadal kiszorult a pályáról, majd a meccsből; több gémet nem is nyert.

A döntőben Novak Djokovic a görög Stefanos Tsitsipasszal találkozik.

Djokovic, ha nyer, 19. Grand Slam győzelmét szerzi meg. Az örökranglista élén Rafael Nadal és Roger Federer állnak, 20-20 címmel. Mindkettejük ellen vezet az egymás elleni mérlegben Djokovic, és mindkettejüket verte már meg többször a saját szentélyükben, Nadalt a Garroson, Federert Wimbeldonban. Djokovic a saját felségterületén, az Ausztrál Openen Nadaltól nem kapott ki, Federertől egyszer: még tinédzserként az akkori világelső ellen. Federer és Nadal esetében az a kérdés, nyerhetnek-e még Grand Slam tornát. Novak Djokovicnál inkább a mennyit merül fel.

Nehéz tehát elképzelni, hogy nem a Belgrádban született, bombázások szünetében teniszezni tanuló Djokovic lesz minden idők legnagyobb bajnoka az első számú egyéni sportágban.

A 22 éves Stefanos Tsitsipas élete első Grand Slam döntőjére készül. Tavaly kétszettes hátrányból kis híján megfordította az elődöntőt Djokovic ellen a Roland Garroson. Idén februárban kétszettes hátrányból már a befejezés is sikerült a Ausztrál Open negyeddöntőjében, Rafael Nadal ellen. A tavasszal folyó salakszezon egészének ő volt a legjobb játékosa: Monte Carloban mesterversenyt nyert, majd egyetlen egy labda hiányzott neki Nadal leggyőzéséhez, két tornával később három Djokovicéhoz. A fiatalok közül az ő egója lehet kész egyedül arra, hogy dacoljon Djokovicéval, és pillanatnyilag az egész mezőnyben ő tud a legtöbbféleképpen pontot ütni.

A döntő vasárnap délután 3 órakor kezdődik.

Összesen 8 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
h040183
2022. június 01. 10:17
Biztos nagyon jó hangulat lehetett. De ha egy ilyet, hogy egy telefonhívással az Elysee palotában elintézhető, hogy kijárási rendelet ellenére maradhat a közönség, akkor vajon Obama elítéli Franciaországot is az autoriter mivolta miatt?!
marica61
2021. június 15. 13:19
mindig Nadalnak drukkoltam, de most már nagyon bosszant és a játéka rovására megy ez a nagyfoku babonás reakcioja. a szervára valo felkészülési idö több mint felét ezek a babonás cselekedetei teszik ki. Djokovicsot jo teniszezönek tartom,de nem szeretem a nagyképüségét és sportszerütlenségét.
lynx
2021. június 13. 23:39
Végig néztem. Két olyan óriás hatalmas küzdelme volt, akik mindent tudnak e játékról és ezt be is mutatták. Láttam már pár mérkőzést, de ilyet még soha. Hihetetlen labdamenetek, emelések, rövidítések, pörgetések, elütések. Ez a meccs egy teniszt oktató játék volt, a legnagyobbaktól.
h040183
2021. június 13. 21:32
Djokovic sportszerűtlen? És nagyképű??? Akkor Nadalt hogy jellemeznéd?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!