Tasó László: 1500 kilométer kerékpárút épül meg 2020-ig

2015. június 26. 17:19

Még idén 100 kilométer, 2020-ig pedig összesen 1500 kilométer új kerékpárút épülhet – jelentette be Tasó László, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkára. A fejlesztés nem csak a kerékpárosoknak, hanem – a beruházások méretéből adódóan – a kivitelezésbe bevonható kis- és középvállalkozásoknak is jó hír.

2015. június 26. 17:19

A tervek szerint mintegy 1500 kilométer kerékpárút épül meg a települések kül- és belterületén a 2014-től 2020-ig tartó időszakban – közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkára a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Nyírbogáton pénteken. Tasó László a község határában épülő kerékpárútnál tartott sajtótájékoztató után az MTI-nek elmondta: május közepén elérhetővé váltak a Közlekedési Operatív Program forrásai, ennek segítségével szeretnének olyan hivatásforgalmú kerékpárút-szakaszokat megépíteni, amelyekre már megvan az építési engedély.

Mivel ezek nagyrészt kevesebb mint 200 millió forintból megépíthető szakaszok lesznek, a kivitelezéskor a magyarországi kis- és középvállalkozások is „helyzetbe kerülhetnek”, de lehetőség van arra is, hogy a munkálatok gyorsítása érdekében meghívásos eljárásokat írjanak ki – tette hozzá. Az idei év végéig a program keretében akár 100 kilométer új kerékpárút épülhet meg – közölte Tasó László.

Az MTI kérdésére az államtitkár elmondta: Magyarország minden régiójában épülnek kerékpárutak, építésükre eddig több mint harminc önkormányzat nyújtott be pályázatot, de akár még ennél is több kérelmet fogadhat majd be az NFM. Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében például Ököritófülpös, Porcsalma, Kisvárda és Nyírbogát térségében épül bicikliút, de Bócsa, Szeged, Salgótarján, valamint több Balaton-környéki település is szeretne építeni.

A cél elsősorban az, hogy ne csak pontszerű és szakaszos beruházások történjenek, hanem a kerékpárutak hálózatba legyenek fejlesztve Magyarországon - fogalmazott az államtitkár.

Tasó László hangsúlyozta, az európai felmérések szerint Hollandia és Dánia után Magyarország a harmadik olyan ország, ahol a megkérdezett száz emberből huszonketten a kerékpárt jelölték meg a fő közlekedési eszközüknek, ezért is fontos a biztonságos kerékpározás lehetőségeinek megteremtése. A turizmus kapcsán az államtitkár kiemelte, komoly a kerékpáros ágazat piaci részesedése Európában, a felmérések szerint 44 milliárd eurós az a piaci szegmens, amelyet a kerékpáros turizmus magáénak tudhat. Az államtitkár elmondta, 2007 és 2013 között összesen 850 kilométer kerékpárút épült Magyarországon, ebből 580 kilométer volt a 2010 utáni építés.

Simon Miklós, a Fidesz-KDNP térségi országgyűlési képviselője azt mondta, Nyírbogátnál 4,5 kilométer hosszban épül kerékpárút 324 millió forint értékben a 471-es főút mellett. A megyében a Nyíradony-Nyírbogát, a Nyírbátor-Nyírmeggyes, valamint a Nagykálló-Biri útszakaszok mellett épül új kerékpárút, a cél pedig az lesz, hogy néhány éven belül a 471-es főút mentén Debrecen és Szatmárnémeti között kerékpáros összeköttetés valósuljon meg. 

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!