Digitális tudástárat hoztak létre a Kertész-életműről

2018. november 09. 19:25

Digitális tudástárat tettek közzé Kertész Imre életművéről a Nobel-díjas író születésének 89. évfordulóján.

2018. november 09. 19:25
Czopf Áron
Czopf Áron

Digitális tudástárat hozott létre névadója életművéről a Kertész Imre Intézet. A honlapot november 9-én pénteken, a Nobel díjas író születésének 89. évfordulóján mutatták be a Terror Háza Múzeumban. 

Hafner Zoltán, az intézet igazgatója elmondta: a honlap segítségével „az ismeretlen Kertész Imrét” szeretnék bemutatni, a hagyaték eddig kiadatlan részére összpontosítva, olyan írások, dokumentumok közzétételével is, amelyek nem tartoznak szorosan a Kertész szépírói munkásságához. A digitális tudástár látogatói dokumentumokkal és fotókkal illusztrált interaktív életrajzon követhetik nyomon az író pályáját, kereshetnek az eddigi legteljesebb Kertész-bibliográfiában és átfogó képet nyerhetnek az író recepciójáról, hiszen a honlap készítői a kapcsolódó sajtócikkeket is feltöltötték az egyes művekhez.

A hatalmas életmű feldolgozás alatt áll, az író műfordításai, a gyűjteményes kötetben, folyóiratban megjelent írásai mellett több mint 130 interjú, és mintegy 200 levél vár kiadásra – hangsúlyozta Hafner. 

Elutasító levél a Sorstalanság megjelentetéséről (forrás: www.kerteszintezet.hu)

Schmidt Mária, a Kertész Imre Intézetet működtető Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásért Közalapítvány főigazgatója kiemelte: az intézet céljaira megvásárolt villa felújítása megkezdődött és a tervek szerint jövőre fejeződik be. 

A sajtótájékoztató kereteit kitágítva az intézet Bakos-Kiss Gábor színész közreműködésével idézte meg Kertész szellemiségét, többek között A boldogtalan 20. század című szövegének egy részletével:  

Nem tudom, hogyan kell megoldani a menekültkérdést, a szociális problémákat, a szegényebb országok s az értékes emberek felkarolását, nem tudom, hogyan lehet megteremteni az új biztonsági rendszert. Egyvalamit azonban határozottan tudok: az a civilizáció, amely nem mondja ki világosan az értékeit, vagy amely e kinyilvánított értékeket cserben hagyja, az a pusztulás, a végelgyengülés útjára lép. Akkor majd mások fogják kimondani ezeket az értékeket, s e mások szájában azok már nem értékek lesznek többé, hanem megannyi ürügy a korlátlan hatalomra, a korlátlan pusztításra. Sokan emlegetnek mostanában egyfajta »újbarbarizmust«: nos, ne felejtsük el, hogy mire a barbárok elözönlötték Rómát, addigra Róma már magától barbárrá lett. Hadd idézzem itt még egyszer a nagy teológus, Rudolf Bultmann szavait: »A történelem értelme mindenkori jelenedben rejlik, és nem láthatod meg szemlélőként, hanem csak felelős döntéseidben«.”

 

Összesen 37 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
sersem4
2018. november 10. 09:00
Az meg ki?
Shlomo Morel, egy igaz ember
2018. november 10. 08:34
A XX. század legnagyobb magyar írója, sőt a világ egyik valaha volt legjobb írója. Rá gondolva büszke vagyok zsidó származásomra. Bár a magyarok szerintem nem értik a művészetét.
Balango
2018. november 10. 08:10
Kétségtelenül gyűlölt minket, de szerintem nem szeretett senkit. Iszonyatosan keserű ember volt. A végső kocsmát érdemes elolvasni, megdöbbentő tisztánlátással írja le, hogy árulják el és teszik tönkre a liberálisok - köztük a liberális zsidók! - Európát, és hogyan játsszák át az iszlám kezére. Nem véletlen, hogy a "sajátjai" úgy tesznek, mintha sosem létezett volna.
Zsolt75
2018. november 09. 19:45
Benne lesz, hogy "a zsidó- és cigánygyűlölet fontos víziója a nemzetnek"?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!