Vizsgálatot indítottak a Tesla ellen

2018. szeptember 19. 07:29

Az amerikai hatóság Musk a Tesla privatizálásáról korábban közzétett Twitter-bejegyzései miatt indított vizsgálatot.

2018. szeptember 19. 07:29

Az amerikai igazságügyi minisztérium vizsgálatot indított az Elon Musk alapította, elektromos autókat gyártó Tesla vállalat ellen, Musknak a társaság privatizálásáról korábban közzétett Twitter-bejegyzései miatt – értesült a Bloomberg hírügynökség. 

Elon Musk még augusztusban Twitter-bejegyzésben jelentette be, hogy privatizálja a jelenleg tőzsdén lévő vállalatot, és ehhez megvan a szükséges tőke is. Az amerikai Értékpapír- és Tőzsdefelügyelet kérdésére sem volt hajlandó azonban közölni, hogy honnan, miből fedezi a privatizálást, vagyis a vállalati részvények felvásárlását. Musk augusztusi bejelentése után a Tesla részvényeinek értéke azonnal szárnyalni kezdett, ám ez hamarosan zuhanásba fordult, amikor kiderült, hogy nincs meg a fedezet a privatizáláshoz. Amerikai lapok akkor kínai befektetőt, vagy befektetőket sejtettek a háttérben.

Az Értékpapír- és Tőzsdefelügyelet vizsgálatot indított és beidézte a Tesla igazgatóit. Polgári peres eljárást indítottak a cég részvényesei is, arra hivatkozva, hogy az elnök-vezérigazgató Elon Musk félrevezette őket, és így tetemes anyagi veszteséget voltak kénytelenek elkönyvelni.     

Az igazságügyi minisztérium kedden indította meg az eljárást. A Bloomberg hírügynökség szerint bűnvádi eljárásról van szó, a The Wall Street Journalnak pedig egy szakértő arról nyilatkozott, hogy valószínűleg értékpapírpiaci csalás miatt folyik a minisztérium vizsgálata. Kedd esti közleményében a Tesla leszögezte: a vállalat nem kapott büntetés terhe melletti idézést, és egyébként is együttműködik a minisztériummal.     

Az igazságügyi minisztérium szóvivője nem kívánta kommentálni a Bloomberg értesüléseit.

(MTI)

Összesen 9 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
rollotomasi
2018. szeptember 19. 09:30
Kicsit túltolta a cuccot a gyerek mostanában, kezd összedőlni a kártyavár...
Mr.Falafel
2018. szeptember 19. 08:23
A fickó többnyire hasznos dolgokba teszi a pénzt. Olyan projektekbe, amelyek az egész emberiségnek hasznára válnak. Megsortolta magát. Na és? A tőzsde eleve egy orbitális nagy csalás.
Vakfolt
2018. szeptember 19. 08:06
Simán megshortolta a saját cége papírjait. Ügyes.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!