Egyre több újságírót tartóztatnak le Fehéroroszországban

2018. augusztus 08. 21:03

A fehérorosz hatóságok többek között a Deutsche Welle munkatársát is azzal gyanúsítják, hogy részt vett az állami hírügynökség oldalának meghekkelésében.

2018. augusztus 08. 21:03

Újabb két újságírót tartóztattak le Belaruszban szerdán: a hatóságok azzal gyanúsítják a tudósítókat, hogy azok a BelTA állami hírügynökség számítógépes rendszereit próbálták meghekkelni, írja a Reuters.

Az egyik zsurnaliszta, Paulyuk Bykowski a német Deutsche Welle hírcsatorna alkalmazottja, míg a másik őrizetbe vett újságíró, Alekszej Zsukov egy helyi lapnak dolgozik.

Az üggyel kapcsolatban kedden már több újságírót is letartóztattak, míg helyi jogvédő csoportok azzal vádolják a Lukasenko-rezsimet, hogy az a független médiát próbálja kigyomlálni az országból.

A Deutsche Welle megerősítette az egyébként belorusz állampolgár Bykowski elfogásának tényét, egyúttal a csatorna a letartóztatással kapcsolatban tiltakozását fejezte ki Belarusz berlini nagykövetének, és az újságíró azonnali szabadon bocsátását követelte. Bykowski felesége, Volha Bykowskaja azt mondta, a hatóságok két órán át tartózkodtak a lakásukon, elkobozva az ott talált számítógépeket, tableteket, telefonokat, pendrive-okat és bankkártyákat.

A német külügyminisztérium jegyezte a letartóztatásokat, és szerdán felszólította a minszki kormányt, hogy tartsa tiszteletben a sajtószabadságot, és tartózkodjon az újságírók elleni aránytalan fellépéstől.

Összesen 9 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Csigorin
2018. augusztus 09. 09:02
Osmerjuk mi jol a "jogvedocsoportok" altal "fuggetlennek nevezett" sajtot es munkatarsait, nem fogok ertuk konnyeket hullatni...
áfonya
2018. augusztus 08. 23:09
Putyin nem engedi meg hogy helyette a firkászok mondják meg az orosz népnek .
Világpanoráma
2018. augusztus 08. 23:03
Feszültség Kanada és Szaúd-Arábia között: https://vilagpanorama.hu/2018/08/08/feszultseg-kanada-es-szaud-arabia-kozott/
Akitlosz
2018. augusztus 08. 21:47
Szép szó az a "Belarusz" csak éppen nem magyarul van. Kinek írják ezeket a cikkeket? A fehérorosz olvasóknak?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!