Az Orbán-modell terjedése miatt aggódik a volt amerikai nagykövet

2018. április 16. 11:22

Eleni Kounalakis, Obama volt budapesti nagykövete szerint Orbán idegengyűlölő és nacionalista, és aggódásra ad okot, hogy Közép-Európában egyre több országban vannak hasonló vezetők, sőt még Donald Trumpot is összehasonlítja Orbánnal. Kounalakis egyébként idén indul a kaliforniai kormányzóhelyettesi választáson.

2018. április 16. 11:22

Orbán Viktor xenofób, nacionalista álláspontja tovább terjed a magyar határokon kívül, miután harmadszorra kapott lehetőséget a kormányzásra egyhuzamban – írja a Medium felületén Eleni Kounalakis, az Egyesült Államok volt budapesti nagykövete, megjegyezve, hogy ő már 2015-ben is figyelmeztetett a New York Timesban Orbán növekvő befolyására. 

Kounalakis kifejti: szerinte a magyar kormányfő lecsökkentette a „fékek és egyensúlyok” szerepét, gyengítette a demokratikus intézményeket, a média szabadságát, és növelte a politikai befolyást az igazságszolgáltatásban, az akadémiai szférában és még vallásos intézmények körében is.
A volt nagykövet szerint az Orbán-hatás már elérte Lengyelországot, Csehortszágot és Ausztriát is, már ezekben az országokban is az ő játékszabályai szerint játszanak. 

Sőt: Donald Trump is olyasmit csinál, amit Orbán. A volt nagykövet végül azzal zár: Trumpnál az a kérdés, hogy mi történik, ha egy autokrata vezető kerül a világ legöregebb és legerősebb demokráciájának élére. Szerinte a demokrácia győz majd, de csak a választók aktív cselekvése esetén.

Eleni Kounalakis 2010-2013 közt, Barack Obama elnöksége idején volt hazája nagykövete Magyarországon. Erről szóló emlékiratait Madame Ambassador címmel adta ki. 2008-ban Hillary Clinton kampányának egyik fő adományozója volt. Kounalakis indul a 2018-as kaliforniai kormányzóhelyettesi választáson. 

 

Összesen 64 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
oskar
2018. április 16. 14:49
A nacionalista miért szitokszó? Orbán büszke, patrióta és még nem hallottam tőle más nemzetet pocskondiázni. Sok amerikai. Nacionalistának nála.
hunnia
2018. április 16. 14:41
Kalifornia megérdemli. De nem lehet sokkal rosszabb Jerry Brownnál.
hátakkor
2018. április 16. 14:26
Ez meg ki? Búcsúestèlyén ittam vele :(
pitypang1125
2018. április 16. 14:17
Hát aggódjon csak ha akar.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!