Nem tilthatja be Trump a DACA-programot

2018. február 14. 15:40

A program az illegális bevándorlók gyerekeit védi a kitoloncolástól.

2018. február 14. 15:40

Nem tilthatja be március elejétől az úgynevezett DACA-programot Donald Trump – írja az Euronews. Erről egy New York-i szövetségi bíró határozott kedden.

Az illegális bevándorlók gyermekeit a deportálástól védő programot még 2012-ben hozta létre Barack Obama. A DACA azon fiatalkorúakra vonatkozik, akiket még kisgyermekként hoztak az Egyesült Államokba, de már az országban nőttek fel.

Az ő helyzetük rendezését Trump és a republikánus politikusok többsége egy átfogó bevándorlási refromhoz és szigorúbb határvédelmi intézkedések foganatosításához kötné.

Kedden már a szenátusbeli republikánusok megpróbálták a demokratákkal is elfogadtatni Trump bevándorlást illető követeléseit: eszerint szigororodott volna a bevándorlási törvény és az amerikai-mexikói határfalról is kétpárti egyezség született volna. A demokraták azonban ellenezték a kétoldalú megállapodást, mert az nem tér ki a DACA-fiatalok helyzetére.

James Mattis amerikai védelmi miniszter ugyanakkor az érintett katonákat megnyugtatta: a hadseregben szolgáló illegális bevándorlók gyerekeit nem fenyegeti a kitoloncolás veszélye.

Összesen 12 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Sprickoló Tömegek
2018. február 17. 12:39
A DACA-program feketén-fehéren törvényellenes. Vajon ha a bíróságot se érdekli a törvény, akkor miért kell bárkinek is törődnie az ítéleteivel?
Andre1bp
2018. február 14. 19:27
Sokan vannak, akik nem is tudtak arról, hogy illegálisan tartózkodnak az országban, mert még csecsemőként kerültek oda, közben családot alapítottak. Sokuknak ott kéne hagyniuk a családjukat, anyáknak a gyerekeiket, férjüket, hiszen a gyerek már az USA-ban született.
22-es csapdája
2018. február 14. 16:09
Egyre inkább az a benyomásom, hogy az USA-t szövetségi bírók vezetik. Miért nem az ő választásuk a kiemelt médiaesemény?? :D
Bell & Sebastian
2018. február 14. 15:47
Szerintem éppen most tárgyalja a szenátus. Egy fecske nem csinál nyarat. Lokálisan megpróbálhatja, mint rabbi a szombatot.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!