A kiszámíthatatlanság reménye

„Habár az ellenzéki vezetők közül többen hajlamosak azt hinni, a munkájukért nem kellően lelkes elemzők és újságírók hátráltatják őket a kormányváltó küldetés teljesítésében, a helyzet nem így áll. Készséggel elismerhetjük, hogy a rosszat könnyebben észrevesszük, mint a jót, de ugyanezt a szemléletet érvényesítjük a kormánnyal szemben is, amelynek viselt dolgairól alig győzünk beszámolni. Igaztalan volna azt állítani, hogy az ellenzék semmit sem tesz a kormányváltásért, s hogy ne volnának tiszteletre érdemes politikusok, akik mindent elkövetnek, ami erejükből és tehetségükből kitelik. Hibát követnénk el azonban akkor, ha egy kínlódva megalkotott részmegállapodást, amely legalább annyi kérdést felvet, mint ahányat megold, sikerként ünnepelnénk, vagy ha nem érzékeltetnénk, mennyire, fogalmazzunk így, szerteágazó érdekek befolyásolják az egyes ellenzéki alakulatok és személyek irányváltásait.

Minden kétely, minden kérdés ellenére csakis akkor van remény a változásra, ha az emberek élnek megmaradt jogaikkal, sőt küzdenek értük, részt vesznek a közéletben, holott ez manapság kockázattal jár. Ha biztatásra van szükség, erre biztatunk. Mivel az ellenzéki erők ezúttal – ellentétben a 2016-os népszavazással – nem nyúlnak a bojkott eszközéhez, a demokrata érzelmű polgárokra választás vár.

    A parlamenti választáson nincs »nem« rubrika, valaki ellen is csak úgy lehet dönteni, ha valaki mellett döntünk. Az ellenzéki pártok felelőssége abban áll, hogy ezt a döntést lehetővé tegyék, érdemesnek találtassanak arra, hogy a választópolgárok kövessék őket, és végül leadják rájuk a voksukat.

Amit ma világosan látunk, az kétségbeejtő. Nehéz abban bízni, hogy a karikacsapás lendülete akkora huzatot kavar, hogy az megmozdítja a félig teli pohár állóvizét. A változást kívánó polgár legfőbb reménye ma a kiszámíthatatlanság homálya, amely minden választás felett ott lebeg. És a saját bátorsága.”