Újabb 72 óra kompromisszum nélkül

2017. október 12. 20:52

Tizedik alkalommal rendezik meg a 72 óra kompromisszum nélkül önkéntes akciót.

2017. október 12. 20:52

Idén tizedik alkalommal rendezi meg Magyarországon három történelmi egyház a 72 óra kompromisszum nélkül című önkéntes akciót közhasznú feladatok végzésére október 12-15. között. A szervezők közlése szerint várhatóan több mint hétezren csatlakoznak majd országszerte mintegy 300 projekthez.

Illés Boglárka, az Emberi Erőforrások Minisztériumának ifjúságpolitikáért és esélyteremtésért felelős helyettes államtitkára a program csütörtöki nyitó rendezvényén, Budapesten arról beszélt, hogy az önkéntesség érzékenyebbé teszi az embereket, közösséget épít, megtanít az egymás iránti tiszteletre és rámutat arra, hogy nem vagyunk egyedül ezen a világon. Emellett a munkahelyek „előszobája” is lehet az önkéntes tevékenység, az életrajzokban is egyre többször feltüntetik a jelentkezők, és a munkáltatók is értékelik a döntésnél – tette hozzá. Szólt arról is, hogy a kormány kiemelten támogatja az önkéntességet, ezért fogadta el a Nemzeti önkéntes stratégiát, alapította meg a Nemzeti Önkéntes Tanácsot és – az önkéntes munka elismerésére szolgáló – Pro Voluntarius díjat, valamint 2014-2020. között több mint 15 milliárd forint fejlesztési forrást is biztosít erre a területre.

A katolikus, a református és az evangélikus egyház által szervezett országos önkéntes ifjúsági programban évről évre olyan közhasznú feladatokban vesznek részt a fiatalok, mint intézmények és játszóterek felújítása, erdőtakarítás, szociális segítségnyújtás, valamint kulturális műsorok szervezése különböző közösségeknek. A 72 óra kompromisszum nélkül című kezdeményezés Németországból indult 2002-ben, Magyarországról először Szombathely és Győr csatlakozott 2006-ban a háromnapos összefogáshoz, 2007 óta azonban már országszerte szerveznek akciókat.

(MTI)

 

Összesen 4 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
IHCS
2017. október 13. 10:28
Üzenet a szerkesztőknek: A V4-es koncert ajánló után már a második programajánló a mai Mandineren, ahol hiába keresek valami linket, hogy hol tudnék becsatlakozni a programba. Rá tudnátok ilyenkor dobni valami MTI-től különböző elérhetőséget? Ott halandó újságolvasó úgysem nézhet meg semmit.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!