Félmilliárdot költünk libanoni keresztény templomok felújítására

2017. október 11. 19:47

Szijjártó Péter Budapesten egyeztetett libanoni kollégájával, ahol a külügyminiszter bejelentette, novembertől kezdve 1,5 millió euró értékben tizennyolc libanoni keresztény templom újulhat meg magyar pénzből.

2017. október 11. 19:47

Libanon fontos szerepet tölt be a magyar külpolitikában, mivel ez az ország a közel-keleti stabilitás egyik fontos láncszeme – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Budapesten, miután libanoni kollégájával, Gibran Bászillal egyeztetett.

A tárcavezető a megbeszélést követő sajtótájékoztatón Libanon fontosságát indokolva kiemelte: védelmezi a keresztény közösségeket, emellett segít, hogy a közel-keleti válsággócokból menekülni próbálók a lehető legközelebb maradhassanak az otthonukhoz és a lehető leghamarabb hazatérhessenek, ha a helyzet rendeződik. Szijjártó Péter hangsúlyozta: Magyarország kezdeményezte az EU-nál, hogy a Libanonnak jóváhagyott 400 millió eurós segítséget 800 millió euróra növeljék, hogy az ország fenntarthassa stabilitását. 

Továbbá, mivel Magyarország a keresztény közösségek közel-keleti védőbástyájaként tekint Libanonra, másfél millió eurós összeget szán arra, hogy ottani megrongálódott keresztény templomokat újítsanak fel – mondta a miniszter. Kifejtette: az első fázisban 18 keresztény templom felújítása kezdődik meg novemberben, az összeg első felét októberben utalják át. A felújítás folyamatát a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és egy libanoni keresztény egyetem koordinálja – tette hozzá.

Szijjártó Péter elmondta: Libanon fellépése bizonyítja, hogy az illegális bevándorlás kezelésének egyetlen eredményes módja, ha abban segítenek az embereknek, hogy a hazájukhoz legközelebb vészelhessék át a válságos időszakokat és a válságok megoldása után mielőbb hazatérhessenek. Magyarország következetesen képviseli azt az álláspontot, hogy ahelyett, hogy „az embercsempészek üzleti modelljét” támogatva győzködik az embereket, az életveszélyt is vállalva jöjjenek Európába, segíteni kell az olyan országokat, mint Libanon a rászorulók ellátásában – magyarázta.

Gibran Bászil libanoni külügyminiszter hangsúlyozta: országa erőfeszítéseit jobban el kell ismernie a nemzetközi közösségnek, és jó, hogy ezt Magyarország megteszi. Véleménye szerint jó úton haladnak, hogy erősítsék a két ország gazdasági kapcsolatait.

A libanoni tárcavezető kijelentette: Magyarország és Libanon teljes mértékben egyetért azokban a fontos ügyekben, amelyek ma a nemzetközi vitákat uralják, így a kisebbségek és a sokszínűség védelmét illetően a Közel-Keleten. Hozzáfűzte: országa jelentős humanitárius segítséget nyújt a szíriai menekülteknek.

(MTI)

Összesen 46 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Ultima Ratio
2017. október 12. 05:52
Ahogy látom Magyarországon nincs már romos templom, sőt még Székelyföldön sem, Libanoni kell menni. Vajon milyen arab üzletember zsebében köt majd ki a pénz és ebben Szíjjasnak is van-e valamilyen cége?
Szívemből magyar
2017. október 12. 00:35
Aztán pár hónap múlva lerombolják..
pollip
2017. október 11. 22:15
Néhány itthoni egyház azt mondja, annyira félnek, hogy titokban segítik a migránsokat. Ez így abszurd, ha tényleg segítenének és tényleg titokban és tényleg felnenek,akkor nem álltak volna ki a nyilvánosság elé.
Akitlosz
2017. október 11. 21:50
"Hozzáfűzte: országa jelentős humanitárius segítséget nyújt a szíriai menekülteknek." Igen, csak messze nem eleget. A feladat messze meghaladja Libanon lehetőségeit. Meglehetősen rossz az élet a libanoni menekültvárosokban. De legalább ott nem lőnek, nem bombáznak. Libanon is csak egy tákolt antantország, mint a többi azon a környéken. A helyieknek az országhatárokhoz közük nem volt. Ebben rokon élek Libanon Magyarországgal.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!