Vádat emeltek Lagzi Lajcsi ellen

2017. január 11. 20:05

A vád szerint Lagzi Lajcsi 1993-tól 2000-ig illegális bekötéssel 30 millió forintnyi villanyt, 16 milliónyi vizet, valamint 4 millió forint értékű földgázt lopott el. Tettéért két évtől tizenkét évig terjedő letöltendő börtönbüntetést kaphat.

2017. január 11. 20:05

Börtönben végrehajtandó szabadságvesztést, közügyektől eltiltást és félmillió forint összegig pénzbeni vagyonelkobzás kiszabását indítványozva emelt vádat Galambos Lajos, művésznevén Lagzi Lajcsi zenész ellen az ügyészség.

Az ügyészség korábban azt közölte, hogy a gyanú szerint egy mocsai lakóházban és egy tatai apartmanparkban éveken át méretlenül vételezték az áramot, a vizet és a gázt, majd megvesztegették az ellenőröket.

Az ügyészség most elmondta: vádat emeltek Galambos Lajos és tíz társa ellen. A zenészt mint elsőrendű vádlottat jelentős értékre, üzletszerűen, társtettesként elkövetett lopás bűntettével, valamint gazdálkodó szervezet részére tevékenységet végző, önálló intézkedésre jogosult személlyel kapcsolatban – szintén társtettesként – elkövetett vesztegetés bűntettével vádolják.

Felidézték: Lagzi Lajcsi 1993 és 1999 között elhatározta, hogy mocsai ingatlanainak, illegális bekötések révén szerzi meg szabálytalanul az áramot, a vizet és a gázt. Ennek megfelelően, a közműveket az ingatlanra beköttette, majd illegális rácsatlakozásokat építtetett ki.

A zenész mocsai és tatai ingatlanjaiban összesen legalább 30 millió forint értékben lopott áramot, legalább 4,7 millió forint értékben földgázt, valamint legalább 16 millió forint értékben vezetékes vizet. 

Az ügyészség a közügyektől való eltiltás és a félmillió forint értékben történő vagyonelkobzás mellett börtönben letöltendő szabadságvesztést indítványoz, melynek hossza két évtől tizenkét évig terjedhet.

(MTI)

Összesen 92 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
írmag
2017. január 12. 21:08
Tárgyalás nélkül először az okozott kárt kell leülni, amit mi fizettünk ki helyette. Ezután kell megtartani a bűnügyi tárgyalást és büntetést kiszabni tényekért. A magyar emberek lelki fosztogatását (meg a mellébeszélő sok dumát) ezt követően kell a legnagyobb tétellel büntetni.
gudmen
2017. január 12. 14:39
100 ampernek 50 a fele...
Orange79
2017. január 12. 11:47
Megérte neki? Mit gondolt, nem fog senkinek feltűnni, hogy ég a villany, füstöl a kémény de nincs óra?!? A hírnevének, presztízsének annyi, börtönviselt ember.
dave
2017. január 12. 11:35
Már várom, mikor jelenik meg a könyve.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!