A Kennedy-varázs

2023. július 12. 21:48

Az amerikai álom (vége) – John F. Kennedy címmel jelent meg Fekete Rajmund történésznek, a Kommunizmuskutató Intézet igazgatójának könyve az Egyesült Államok tragikus végzetű elnökéről. A szerzővel beszélgettünk Kennedy jelentőségéről és örökségéről.

2023. július 12. 21:48
Fort,Worth,,Texas,,Usa,-,September,16,2016:,Tribute,To,John
Veszprémy László Bernát

 

Milyen hatással volt John F. Kennedy elnöksége az amerikai politikára és társadalomra?
Kennedy megválasztásával, ahogy a beiktatási beszédében fogalmazott, a fáklya új kézbe került. Ezt a szimbólumot a későbbi amerikai elnökök is sokszor alkalmazták. Kennedynél tudatos volt a szóhasználat, hiszen mind a mai napig ő a legfiatalabban megválasztott és beiktatott elnök, mindössze negyvenhárom éves volt. Ez új lendületet és húzást adott az amerikai politikának. Ő volt az első elnök, aki a huszadik században született, hiszen elődje, Dwight D. Eisenhower még a 19. században jött világra. A politikára nagy hatást gyakorolt, mivel a személyisége lendületes volt: aktív politikus volt, aki új és addig szokatlan, unortodox politikai kommunikációt használt. Ő volt az első, aki élő televíziós sajtótájékoztatót tartott, mindössze öt nappal a beiktatását követően. Új kampánytechnikákat is alkalmazott az üzenetek terén, ilyen volt például az egyes választói csoportok megszólítása, külön figyelemmel a nőkre, ebben nyilván a sármja is segítette. Meg kell említeni a „tojásfejűeket”, vagyis a szakmai stábot, ami addig szokatlan volt: általában jó egyetemeken végzett, kiváló szakmai pedigréjű embereket gyűjtött maga köré. Tanácsadói, szövegírói is jók voltak, egyfajta spin doctorként működtek.

Ez a tartalom csak előfizetők részére elérhető.
Már előfizetőnk?

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
boldog-pride-ot-mindenkinek
2023. július 14. 03:12
🏳️‍🌈🏳️‍🌈🏳️‍🌈Sziasztok! Szombaton Pride felvonulás ! Mindenkit nagy szeretettel várunk! Gyertek el minél többen, és hozzátok a barátaitokat is! Csináljunk a Budapest Büszkeségből a világ legjobbját és legnagyobbját! 🏳️‍🌈🏳️‍🌈🏳️‍🌈🏳️‍🌈🏳️‍🌈🏳️‍🌈🏳️‍🌈🏳️‍🌈🏳️‍🌈🏳️‍🌈🏳️‍🌈🏳️‍🌈🏳️‍🌈🏳️‍🌈🏳️‍🌈🏳️‍🌈🏳️‍🌈🏳️‍🌈🏳️‍🌈🏳️‍🌈🏳️‍🌈🏳️‍🌈🏳️‍🌈🏳️‍🌈🏳️‍🌈🏳️‍🌈🏳️‍🌈🏳️‍🌈🏳️‍🌈🏳️‍🌈🏳️‍🌈🏳️‍🌈🏳️‍🌈🏳️‍🌈🏳️‍🌈🏳️‍🌈🏳️‍🌈🏳️‍🌈🏳️‍🌈🏳️‍🌈🏳️‍🌈🏳️‍🌈🏳️‍🌈🏳️‍🌈🏳️‍🌈🏳️‍🌈🏳️‍🌈🏳️‍🌈🏳️‍🌈🏳️‍🌈🏳️‍🌈🏳️‍🌈🏳️‍🌈🏳️‍🌈🏳️‍🌈🏳️‍🌈🏳️‍🌈🏳️‍🌈🏳️‍🌈🏳️‍🌈🏳️‍🌈🏳️‍🌈🏳️‍🌈🏳️‍🌈🏳️‍🌈🏳️‍🌈🏳️‍🌈🏳️‍🌈🏳️‍🌈🏳️‍🌈🏳️‍🌈🏳️‍🌈🏳️‍🌈🏳️‍🌈🏳️‍🌈🏳️‍🌈🏳️‍🌈🏳️‍🌈🏳️‍🌈🏳️‍🌈🏳️‍🌈🏳️‍🌈🏳️‍🌈🏳️‍🌈🏳️‍🌈🏳️‍🌈🏳️‍🌈🏳️‍🌈🏳️‍🌈🏳️‍🌈🏳️‍🌈🏳️‍🌈🏳️‍🌈🏳️‍🌈🏳️‍🌈🏳️‍🌈🏳️‍🌈🏳️‍🌈🏳️‍🌈🏳️‍🌈🏳️‍🌈🏳️‍🌈🏳️‍🌈🏳️‍🌈🏳️‍🌈🏳️‍🌈🏳️‍🌈🏳️‍🌈🏳️‍🌈🏳️‍🌈🏳️‍🌈🏳️‍🌈🏳️‍🌈🏳️‍🌈🏳️‍🌈🏳️‍🌈🏳️‍🌈🏳️‍🌈🏳️‍🌈🏳️‍🌈🏳️‍🌈🏳️‍🌈🏳️‍🌈🏳️‍🌈🏳️‍🌈🏳️‍🌈
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!