Beigazolódott: Soros írja az amerikai gazdaságpolitikát

2021. november 24. 21:30

Habár itthon is sokan szeretnék elhitetni, hogy az amerikai spekuláns valójában egy jószándékú filantróp és nem szól bele aktívan nemzetállamok belügyeibe, az elmúlt hónapok történései mást mutatnak.

2021. november 24. 21:30
null

Soros célkeresztjében Kína

Az utóbbi időszakban többször is megjelentek Soros György írásai, amelyekben Kínát – illetve a Kínában befektető amerikaiakat – ostorozta. Az üzletember a Financial Timesban írt véleménycikkében is értekezett a kínai gazdaságról.

Szerinte keserű ébredés vár mindazokra, akik külföldiként a mai Kínában ruháztak be,

mert az ország első számú vezetője nyilvánvalóan nem ért a piacgazdasághoz.

Augusztusban a BlackRock – a világ legnagyobb eszközkezelője – lett az első olyan külföldi vagyonkezelő, amely teljes egészében saját tulajdonú befektetési alapot indított el Kínában, ezzel elsősorban a dinamikusan növekvő, 3,6 ezer milliárd dolláros lakossági piacot célozta meg.

Soros György a The Wall Street Journal oldalán ki is fejtette, hogy mi a problémája a BlackRock kínai tevékenységével.

„Dollármilliárdokat önteni Kínába jelenleg tragikus hiba” – fogalmaz a Financial Times-ban. Véleménye szerint amellett, hogy a BlackRock veszít majd rajta, az üzlet az USA nemzetbiztonsági érdekeivel is szembemegy, mivel az „otthon elnyomó, külföldön agresszív” Kínát támogatja.

Az amerikai BlackRock alapkezelő innovációs központja az avatóünnepség napján a XIII. kerületi Váci úton, a GTC White House-ban 2018. október 11-én. MTI Fotó: Bruzák Noémi
Az amerikai BlackRock alapkezelő innovációs központja az avatóünnepség napján a XIII. kerületi Váci úton, a GTC White House-ban 2018. október 11-én. MTI Fotó: Bruzák Noémi

Tény ugyanis, hogy a BlackRock a világ egyik legnagyobb befektetőcégeként sok száz milliárd dollárnyi amerikai tőkét irányít a kínai gazdaság óriásvállalataiba. Soros úgy véli, ezzel olyan vállalatokba áramlik az amerikai pénz, amelyek a kínai párt szinte egyszemélyes irányítása alatt állnak.

A BlackRock épp az utóbbi hetekben bátorította ügyfeleit a kínai befektetések növelésére,

ráadásul hamarosan az első külföldi cég lehet, amely kínai ügyfelek pénzét is kezelheti.

Soros György szerint a BlackRock „olyan mértékben tesz különbséget az ország állami és magántulajdonban lévő vállalatai között, amely távol áll a valóságtól” – olvasható a Timesban.

Soros a Financial Times hasábjain korábban arról is írt, hogy Kína legsérülékenyebb szektora az ingatlanpiac. Soros szerint „az ország az elmúlt két évtizedben egy hatalmas ingatlanboomon ment keresztül, ez azonban a végéhez közeledik”. 

Volt idő, amikor Soros az égig dicsérte Kínát

Oláh Dániel közgazdász, a Makronóm főszerkesztője egy korábbi elemzésében rámutatott, hogy Soros nem mindig volt ilyen határozott állásponton, például a 2008-as globális pénzügyi válság után,

2009 októberében még azt mondta a médiának, hogy Kínának egy új globális gazdasági rend vezetőjeként kell fellépnie.

„Ekkoriban, 2009-ben és 2010-ben az üzletember még több kínai médiumnak is nyilatkozott, és megosztotta globális befektetőként szerzett tapasztalatait az ország közvéleményével” – világított rá Oláh.

Kína addig volt jó Sorosnak, amíg nem veszélyeztette a spekuláns profitját

A fordulópontot 2016 januárjára teszi a közgazdász, amikor is a tőzsdespekuláns a Világgazdasági Fórum davosi csúcstalálkozója kapcsán egy vacsorán kritikusan fogalmazott a kínai gazdaság esélyeiről. 

Ezután egyre erősebb politikai állásfoglalásokat közölt Soros, 2019 januárjában

mivel csúcstechnológiás megfigyelési rendszert működtet. Mint mondta, Kína nem az egyetlen autoriter rezsim a világon, de a leggazdagabb, legerősebb és technológiailag a legfejlettebb. Szerinte ezért nem szabadna hagyni, hogy a ZTE és a Huawei kínai távközlési óriáscégek uralják a világ 5G infrastruktúrájának kiépítését – mutatott rá elemzésében Oláh.

Ez év augusztusának utolsó napjai­ban

„A befektetőt zavarja például az a fo­lya­mat, hogy a TikTok alkalmazást birtokló ByteDance cégbe szép csendben az állam is bevásárolta magát, helyet szerezve az igazgatótanácsban is” – írja a rovatvezető közgazdász. 

Soros György pere másodfokú tárgyalásának meghallgatására érkezik egy párizsi bíróságra 2005. február 10-én. 2002 decemberében 2,2 millió euró (537,4 millió forint) pénzbírságra ítélték a befektetőt, mert bűnösnek találták bennfentes részvénykereskedelemben. Fotó: MTI / EPA / Eric Hadj
Soros György pere másodfokú tárgyalásának meghallgatására érkezik egy párizsi bíróságra 2005. február 10-én. 2002 decemberében 2,2 millió euró (537,4 millió forint) pénzbírságra ítélték a befektetőt, mert bűnösnek találták bennfentes részvénykereskedelemben. Fotó: MTI / EPA / Eric Hadj

Soros egy USA vezérelt kleptokráciát álmodott meg Kínában

Soros sarkos véleménye természetesen jelentős visszhangot keltett. Michael Hudson amerikai közgazdászprofesszor szerint az üzletember tévedésben van, és igazából csak arról álmodozik, milyen jó lenne, ha Kínát a hagyományos neoliberális modell szerinti világrendben ki lehetne zsákmányolni.

ahogy azt Oroszország tette egykor – véli Hudson. A szerző szerint Soros problémája az, hogy Kína nem piacosította mindenét, és pénzügyi rendszere nem függ Amerikától, így az USA befolyása kisebb. Úgy gondolja, a spekuláns a hidegháború végével azt várhatta, hogy végre felvásárolhatja a legjövedelmezőbb eszközöket a világ minden táján.

Michael Hudson
Michael Hudson

Soros írhatja az USA gazdaságpolitikáját

Habár itthon is sokan szeretnék elhitetni, hogy az amerikai spekuláns valójában egy jószándékú filantróp, és nem szól bele aktívan nemzetállamok belügyeibe, a bizonyítékok mást mutatnak.

Az Intel, a világ legnagyobb chipgyártója azt javasolta, hogy a kínai Csengtuban lévő gyárban szilíciumszeleteket gyártsanak, tudósít a Bloomberg.

Ez a gyártás 2022 végére üzembe állhatott volna, ami enyhítené a globális ellátási nehézséget, de a Biden-kormányzat tisztviselői határozottan ellene beszéltek.

Hiába tehát a globális chiphiány, az amerikai kormány szerint sokkal fontosabb, hogy a gyártást hazahozzák és a stratégiai ágazatok amerikai befolyás alatt legyenek.

A demokrata Joe Biden vezette Amerika ezzel úgy tűnik, beadhatja a derekát Soros Györgynek.

Ugyanis, mint arról a Makronóm elemzése beszámolt, az amerikai milliárdos az elmúlt hónapokban kommunikációs szinten háborút indított Kína ellen és arra szólít fel, hogy az amerikai cégek ne fektessenek be Kínában.

Nem várt fordulat: az USA korlátozza cégei nemzetközi tevékenységét

A Fehér Ház eközben arról vitázik, hogy korlátozzon-e bizonyos stratégiai befektetéseket Kínában. Jake Sullivan nemzetbiztonsági tanácsadó elmondta, hogy a kormányzat fontolgatja egy kifelé irányuló beruházási szűrési mechanizmus bevezetését, és szövetségeseivel együtt dolgozik azon, hogy ez hogyan nézhetne ki – mutatott rá a Makronóm egy korábbi cikkében. 

A Fehér Ház képviselője nem kívánt konkrét ügyleteket vagy befektetéseket kommentálni, de azt mondta, hogy a kormányzat

ami hozzájárulhat az emberi jogok megsértéséhez vagy az amerikai nemzetbiztonságot fenyegető tevékenységekhez.

„Meglepő, hogy a liberális piacgazdasági elvek fő globális szószólója, az USA olyan gazdaságpolitikai lépést tehet, ami párját ritkítóan centralizált és korlátozza az amerikai cégek nemzetközi tevékenységét. Ez újabb lépés lehet afelé, hogy korunk innovációs háborújában az országok befelé forduljanak és saját képességeik megerősítésére koncentráljanak” – világít rá a Makronóm.

Borítókép: Fabrice Coffrini / AFP, Getty (szerk.)

Összesen 45 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
hammurabbi
2022. január 03. 18:51
Kiez az a tehetségtelen ,idióta Rádi ?
artfx
2022. január 03. 02:05
csak hogy rendszerében lássuk a dolgokat, Michael Hudson egy magát marxistának tartó figura....
luzitanxaver
2022. január 03. 01:51
Csakhogy hiába hozza el, ha nincs, vagy túl kevés a nyersanyag, amiből az elhozott gyárban gyártani lehet. Elég ránézni a saját statjaikra, hogy kiderüljön három dolog: - dinamikusan próbálják felpörgetni a saját kitermelést, - még így is kategóriákkal vannak lemaradva a globális összkitermelésnek még mindig több, mint felét(!) adó Kínától, - csak és kizárólag akkor sikerülhet a leválás, ha az összes vazallusuk összes nyersanyagát hiánytalanul begyűjtik - és még akkor is erősen kérdéses. https://www.usgs.gov/centers/nmic/rare-earths-statistics-and-information
lofejazagyban
2022. január 03. 01:51
az összes helyi balfasz troll jön védeni Dzsordzsi bá'-t, a sugar daddy-jüket
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!