Obama főközgazdászának is elege lett: a jegybank annyira baloldali, hogy elfelejt az inflációval küzdeni

2021. november 23. 13:37

Erős kritikával bírálta az amerikai jegybank szerepét betöltő Fedet Larry Summers volt amerikai pénzügyminiszter, aki arra figyelmeztetett, hogy a monetáris politikai döntéshozók túl sok figyelmet fordítanak a szociális kérdésekre, és nem figyelnek az 1970-es évek óta a legnagyobbra rúgó inflációs kockázatra. Ha a Fed nem is, az MSNBC nevű amerikai lap foglalkozott az inflációval, azt nagyon pozitív jelnek ítélve egy posztban. Később a posztot törölték.

2021. november 23. 13:37
null

Az amerikai Fed egyszerűen nem teszi a dolgát

Nem elégedett az amerikai jegybank lépéseivel Larry Summers amerikai közgazdász, aki szerint a Fed túl sok figyelmet fordít különböző szociális kérdések megoldására és hanyagolja az évek óta nem látott hatalmas árszínvonalemelkedést.

A Clinton adminisztráció pénzügyminisztere, a Nemzetközi Pénzügyi Intézet (IIF) által tartott videókonferencián elárulta: aggasztónak tartja, hogy

a Fed túlságosan a társadalmi igazságosságra koncentrál ahelyett, hogy az infláció és a munkahelyek kérdéseire összpontosítana,

ami tulajdonképpen a feladata lenne.

Obama elnök egykori gazdasági főtanácsadója még októberben a Bloombergnek elárulta, hogy az Egyesült Államokban jelentős kockázata van annak, hogy a jegybank nem lesz képes kontrollálni az inflációt – ez Nagy-Britanniában már meg is történt és Európában is kezd fenyegetni ez a veszély, figyelmeztet a jelenleg a Harvardon oktató közgazdász.

A ZeroHedge portál érdekesnek találja, hogy Summers annak ellenére, hogy régebben támogatta a költségvetési expanziót (az irányadó kamatláb csökkentésével, a pénzmennyiség növelését célzó intézkedéseket) a makrogazdasági stabilitás előmozdításának eszközeként, most épp emiatt kritizálja az amerikai jegybankot.

Ugyanakkor a lap is egyetért abban, hogy

a szociális kérdések és a klímaváltozás helyett a FED-nek a monetáris politikára kellene koncentrálnia.

Summers elmondta: az amerikai jegybankárok új generációja aszerint értékeli önmagát, hogy mennyire baloldali. Saját magukat a szociális ügyek iránti érzékenységükkel határozzák meg.

Tegyük hozzá, ezzel könnyen a szélsőbaloldal csapdájába esnek és ideológiavezérelt egyenlősítő technokratákká alakulnak ahelyett, hogy a legtöbbet adhatnák a társadalom számára saját pozíciójukból: pénzügyi stabilitást és a munkahelyek megőrzését.

Meg kell említeni ugyanakkor, hogy a Fed igyekszik nem kizárólag az inflációra fókuszálni, ami pozitív folyamatnak is tekinthető. A fő stratégia az, hogy bár elszabadult az infláció a hivatalos 2 százalékos célhoz képest, az intézmény nem nagyon akar szigorítani, amíg több mint hétmillió amerikai munkanélküli.

A Fox Business megjegyzi, hogy a jegybankárok körében az is divattá vált, hogy klímaváltozásról beszéljenek és megpróbálják a klímaharcot valahogy hozzáigazítani a tevékenységükhöz.

(Címlap: MTI/EPA/Matthew Cavanaugh) 

Összesen 17 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Selamat
2022. január 02. 14:39
Hát a miután az ellenzék ezzel foglalkozó embere, a sarki fűszeres nem bírt el a rálőcsölt feladattal megküzdeni, ezért az MNB lesz kénytelen megoldani ezt is. Ahogy eddig is minden problémát kitűnő eredménnyel oldottak meg. Következő problémád?
Ízisz
2022. január 02. 14:38
Ajánlom neked a teljes cikk elolvasását!!! Tanulhatsz belőle!!! Bár ez nem fog megakadályozni abban, hogy baromságokat kérdezz!!! https://mandiner.hu/cikk/20211123_inflaciorol_es_folyo_fizetesi_merlegrol_ujraindulas_kozben
h040183
2022. január 02. 14:38
Igen, hisz ez a dolga. Tanultál közgázt? Külső tényezők, külkereskedelem? Energiahordozók ára? Chip hiány? Ezekről hallottál már?
szemlelo
2021. november 28. 20:00
Azt az apró tényt nem említik, hogy a "helikopterpénz" mennyivel járult hozzá a munkanélküliséghez. Akik ingyen pénzt kapnak, azoknak valahogy nincs kedvük visszamenni dolgozni. Egy-két hónapja ez komoly téma volt, most valahogy elfelejtették.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!