Az elvadult disznók okozta éves szén-dioxid-kibocsátás 1,1 millió autóéval is felérhet

2021. július 21. 08:32

A világszerte élő elvadult házi sertések számlájára évente annyi szén-dioxid kibocsátása írható, amennyi 1,1 millió autó emissziójával érhet fel – állapította meg egy nemzetközi szakemberekből álló kutatócsoport.

2021. július 21. 08:32
null

A Global Change Biology című folyóiratban publikált becslések szerint az elvadult disznók évente 4,9 millió tonna szén-dioxidot szabadítanak fel azzal, hogy feltúrják a talajt – olvasható a The Guardian című brit napilap online kiadásában.

Az ausztráliai Queenslandi Egyetem kutatója, Christopher O'Bryan szerint az elvadult sertések a bolygó legelterjedtebb gerinces betolakodó fajai közé tartoznak.

„A disznók Európában és Ázsia egyes részein őshonosak, ám ma már az Antarktisz kivételével az összes kontinensen jelen vannak”

– mondta a szakember.

O'Bryan szerint az elvadult disznók feltúrják a talajt, amikor élelem után kutatnak, mintha „kicsi traktorok dolgoznának a földeken”. A talajban lévő mikrobák ilyenkor oxigénhez jutnak. A mikroorganizmusok „gyors ütemben szaporodnak, ami szén-dioxid-termelést eredményezhet”.

A szakemberek modelleken alapuló becslései szerint az állatok évente 36 ezer négyzetkilométernyi földterületet túrnak fel azokban a régiókban, ahol nem őshonosak.

Óceániában forgatják fel a legnagyobb területet – nagyjából 22 ezer négyzetkilométert -, majd Észak-Amerika következik a sorban. Óceánia elvadult disznói a felelősek az állatok éves becsült szén-dioxid-termelésének több mint 60 százalékáért (3 millió tonna), ami nagyjából 643 ezer autó kibocsátásával egyenlő.

A kutatók szerint az elvadult disznók okozta problémáért végső soron az ember a felelős, aki elterjesztette őket, tehát újabb ember okozta klímakárosító tényezőről van szó.

(MTI)

Összesen 3 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
begmann1
2021. augusztus 03. 21:39
Na akkor kilövetjük őket. De ígérd meg, hogy a következő cikk nem fog ezért názinak beállítani!
mgyfree
2021. július 31. 09:10
Nos ez lesz a következő, nem szabad majd húst enni, mert jaja a széndioxid
Romentumos Gyurcsányjugend
2021. július 28. 22:08
Szóval Puzsér Róbert és Berki Krisztián feltúrják a bűzös celeb-posványt és ezzel szennyezik a környezetet, értem, még valami?!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!