Írország után Bermuda sem kér Biden globális minimumadójából

2021. június 30. 17:29

A szigetcsoport pénzügyminisztere szerint a globális minimumadó sérti az országok szuverenitását.

2021. június 30. 17:29
null
Takács Zsolt

A G7 már megállapodhatott arról, hogy a globális minimumadó 15 százalék legyen, amely magasabb, mint a híres adóparadicsomokban érvényes mérték. Ennek következtében Biden és Janet Yellen, az amerikai pénzügyminiszter terve ellenállásba ütközött az alacsony társasági adóval rendelkező országokban.

Amíg az OECD tagok jelentős része egy olyan keretrendszeren dolgozik, amely számos NGO-nak nagyon kedvező lenne, addig Bermuda pénzügyminisztere a Financial Times-nak adott interjújában elmondta, hogy

a minimum adó bevezetése a szigetcsoport szuverenitásának megsértése.

Az egykori bankár vonakodik a 15 százalékos adó bevezetésétől, mivel a nemzet lakossága továbbra is küzd a koronavírus-járvány és a 2008-as válság hatásaival.

„Bermudának joga van meghatároznia, hogy mi a legmegfelelőbb adórendszer az emberek számára” – mondta el Dickinson. „200 éve van egy rendszerünk, ami nem tökéletes és némi kiigazítást igényel, de ezt egyedül szeretnénk megtenni és

– tette hozzá a pénzügyminiszter.

Dickinson szerint a vállalati nyereség megadóztatása bürokratikusabbá tenné Bermuda adórendszerét, ami veszélyeztetné az ország központi szerepét a viszontbiztosítások globális piacán. Bermuda jelenleg a munkabérek, az ingatlanok adójából, valamint vámokból jut hozzá bevételekhez.

Adórejtekhely

Egy bermudai csapos a Financial Times-nak elmondta, hogy

a szigetcsoportot nem adóparadicsomként kellene emlegetni, hanem adórejtekhelyként.

A vállalatoknak azonban megkönnyíti a működését a sziget fogyasztáson alapuló adórendszere. Ugyan 2018-ban a szigetcsoport kormánya felülvizsgálta az adórendszerét és arra jutottak, hogy az nem tisztességes és méltányos, mégsem változtattak.

Dickinson elmondta, hogy konszenzus alakult ki azzal kapcsolatban, hogy

a szigetcsoport adóstruktúrája aránytalan terhet ró a legkevésbé fizetőképes emberekre.

Vannak olyan adóparadicsomok, ahol több vállalati postafiók van, mint lakos, de Bermuda adórendszere segített abban, hogy a szigetcsoport legitim pénzügyi központtá váljon és biztosításmatematikusok népesítsék be a szigetet.

Dickinson szerint

tisztességtelen Bermudát egy lapon említeni olyan adóparadicsomokkal, ahol több vállalati postafiók van, mint állampolgár.

A pénzügyminiszter szerint anomália volt, hogy a Google az elmúlt évtizedben több tízmilliárd dollárt juttatott holland holdingtársaságán keresztül Bermudára egy szellemi tulajdon engedélyezési rendszer keretén belül, hogy elkerülje az amerikai adózást.

Dickinson szerint az egyszerűsített szabályoknak és az adózási rendszernek köszönhetően Bermuda pénzügyi központtá vált és a vezető biztosítócégek – köztük az AIG, a Chubb és a BF&M – irodaépületei kimagaslanak a városból. A pénzügyi szolgáltatók – főleg a biztosítók – Bermuda GDP-jének több mint felét teszik ki. 

Összesen 3 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
dmnr
2021. július 21. 20:57
A G7 államai féltik a vezető pozíciójukat a feltörekvőkkel szemben. Az egységes társasági adó egy újabb ötlet, hogy ne kelljen versenyezniük más, hatékonyabb országokkal. Nehogy egy szegényebb, elmaradottabb ország javítani tudjon és erőforrásokhoz jusson a gazdagabbak kárára.
szodabár
2021. július 05. 06:36
Na de hányan irányítják őket? Az a lényeg
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!