Enyedi Ildikó: Körülbelül erre készültem

2018. március 05. 14:10

A Testről és lélekről stábja mindenkinek megköszönte a drukkolást.

2018. március 05. 14:10

Nagyon nagy kaland volt, és ami a filmmel történt, bizonyítja, hogy jól dolgoztunk – nyilatkozta az Oscar-díjátadó után Enyedi Ildikó a közmédiának.

„Körülbelül erre készültem” – mondta a rendező a jelölteknek és a győzteseknek rendezett bál bejáratánál az M1 riporterének magyar idő szerint hétfőn Los Angelesben. 

A 90. Oscar-díjátadó gáláján a legjobb idegen nyelvű alkotások mezőnyében, amelyben Enyedi Ildikó Testről és lélekről című műve is szerepelt, végül chilei győzelem született az Una Mujer Fantástica (Egy fantasztikus nő) révén. 

„Nagyon nagy kaland volt, nagyon szép volt, nagy boldogság volt dolgozni, és ami azóta történt a filmmel, az azt bizonyítja, hogy jól dolgoztunk” – mondta Enyedi Ildikó, aki Deák Kristóf, a Mindenki című film Oscar-díjas rendezőjének társaságában állt a kamera elé.

Az alkotó kiemelte, hogy már új filmje előkészületein, Füst Milán Feleségem története című regényének adaptációján dolgozik. 

A Testről és lélekről stábja mindenkinek megköszönte a drukkolást a film közösségi oldalain.

A Magyar Nemzeti Filmalap által 420 millió forinttal támogatott alkotás vetítési jogát több mint 90 ország vásárolta meg eddig. A Testről és lélekről többek között elnyerte a fődíjat a 2017-es Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon, a Berlinalén, főszereplője, Borbély Alexandra pedig megkapta a legjobb női alakításért járó Európai Filmdíjat.

(MTI, fotó: MTI/EPA/Paul Buck)

Összesen 58 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
catalina9
2018. március 06. 17:53
A Jobbik hatalmas különbséget lát a valóság és a fideszes óriásplakátok között – mondta, megjegyezve: csak egy szűk réteg hiszi el, hogy a kormány valóban ellenállást tud tanúsítani a migrációval szemben." Hát ez érdekes, mert ezt hitte Schulz, Asselborn és társai...
catalina9
2018. március 06. 16:12
Enyedi Ildikó: Körülbelül erre készültem" Lehetett volna jobb is, egy kis hazaárulással, migránsozással, genderkedéssel feldúsítva, ahogy az Hollywoodban illik.
Palotás
2018. március 06. 10:45
Lám-lám, még mindig nagy a különbség a két kontinens látás- módjában. Könnyü belátni, hogy itt Európában nem sok babér teremne "Az élet vizének", ha megméretné magát. Pedig már ez az Európa sem az az Európa, és mégis. Egyébként pedig az igazi nyertes az lesz, akinek a filmjére 25 év múlva jobban fognak emlékezni. Föltéve persze, ha lesz még Világ és lesz benne Európa.
Dénia
2018. március 06. 07:52
Furcsa ez a kép, hogy szépruhát vett fel.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!