Felmentették a Lamb Of God gyilkossággal vádolt énekesét

2013. március 05. 15:16

Felmentette Randy Blythe-t, a Lamb of God amerikai, heavy metalt játszó együttes énekesét az emberölés vádja alól kedden a prágai városi bíróság.

2013. március 05. 15:16

Blythe-t azért vádolták emberöléssel, mert a zenekar 2010-es prágai koncertjén súlyos sérülést szenvedett egy cseh fiatalember, aki később a kórházban belehalt sérüléseibe. Az énekest egy ideig előzetes letartóztatásba is helyezték, és csak óvadék ellenében engedték szabadlábra. A frontember szerint bizonyítható, hogy a hibás rendezés és a nem megfelelő biztonsági személyzet a felelős a 19 éves rajongó haláláért. A fiatalember a koncert alatt felmászott a színpadra, ahol összeütközött az énekessel, leesett, és súlyos fejsérülést szenvedett. A bíróság megállapította, hogy az amerikai énekes részéről nem volt szó szándékosságról, mindössze azt szerette volna megakadályozni, hogy a rajongó megzavarja a koncertet. A bírósági döntés még nem jogerős.

A cseh államügyész öt év szabadságvesztést kért az énekesre. A bíróság arra a véleményre jutott, hogy a vádiratban leírt cselekedet nem meríti ki a bűncselekmény fogalmát, ezért nem büntethető. A fiatalember hozzátartozóinak, akik kártérítést követelnek, azt mondta, hogy igényüket polgári peres úton próbálhatják meg érvényesíteni.

A nagy érdeklődéssel kísért tárgyalás február elejétől folyt Prágában. A bíróság az összes tanút, az együttes tagjait és a biztonsági személyzetet is kihallgatta. Blythe azt elismerte, hogy miután néhány néző ismételten megpróbált feljutni a színpadra, az egyiket meglökte, hogy leszorítsa onnan, de határozottan visszautasította azt az állítást, hogy agresszíven viselkedett volna, és szándékosan tett volna kárt bárkiben.
 

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!