Robotálmok: sajog tőle a szív
A plakát alapján azt hinnénk, gyerekeknek szól. Szól persze nekik is, hat éven felülieknek ajánlott, bizonyára jól elszórakoznak az aranyos szereplőkön. Közben viszont nagyon is „felnőtt-történet”.
Jack Kerouac regényének filmadaptációját már évtizedek óta tervezgetik, a rendezői székbe végül Walter Salles (Központi pályaudvar, A motoros naplója) ülhetett.
Francis Ford Coppola még 1979-ben vette meg az Úton megfilmesítésének jogait, ám akkori terveiből nem lett semmi. Évtizedekkel később, miután látta a Che Guevara: A motoros naplóját, felkereste Walter Salles-t, aki nem volt rest és végigjárta a szereplők könyvbéli útját, majd készített erről egy dokumentumfilmet is és végül 2010 augusztusában elkezdte forgatni a játékfilmet is. A film május végén kerül az amerikai mozikba.