Sajtóinformációk szerint Fico merénylője erőszak elleni pártot akart alapítani korábban

2024. május 15. 18:31

A támadó akár életfogytiglani szabadságvesztést is kaphat.

2024. május 15. 18:31
null

Nyitókép: a merénylőt azonnal leteperték a rendőrök (Forrás: ujszo.com)

A Denník N információi szerint a támadó a Dúha (Szivárvány) irodalmi klub egyik alapítója volt a Robert Fico elleni merénylet elkövetője, aki korábban biztonsági őrként dolgozott egy bevásárlóközpontban. 

Nyolc évvel ezelőtt azt tervezte, hogy politikai pártot alapít „Mozgalom az erőszak ellen” névvel 

írja az Új Szó, amely szintén ezt a portált idézve azt írja, hogy Ficót továbbra is műtik.  

A lap idézi Matúš Šutaj Eštok belügyminisztert, aki azt mondta „közös feladatunk, hogy azonnal felhagyjunk a politikai gyűlöletkeltéssel. „Helytelen lenne tovább fokozni ezt a veszélyes helyzetet” – mondta, hozzátéve, hogy a támadás mielőbbi kivizsgálása érdekében mindent elkövet.

A Markíza TV szerint a besztercebányai sürgősségi osztály orvosi személyzetétől elvették a mobiltelefonjaikat. Mint írják, Ficón CT-vizsgálatot végeztek. Azt, hogy milyen egyéb vizsgálatokon esett át, nem tudni.

Az Aktuality továbbá úgy tudja, hogy a merénylet helyszínén tartózkodik Ján Hrivnák, a Főügyészség súlyos bűncselekményekkel foglalkozó osztályának vezetője és kollégái. Ők felügyelik az elsődleges műveleteket. Előre megfontolt gyilkossági kísérletért 25 évnyi vagy akár életfogytig tartó börtönbüntetést is kiszabható – emlékeztetnek.

 

Összesen 39 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Selamat
2024. május 15. 20:18
"Sajtóinformációk szerint Fico merénylője erőszak elleni pártot akart alapítani korábban" Amennyiben ez igaz, akkor tökéletes példája annak a balliberális gondolkodásnak, ahol hazudnak valami pozitív dolgot, majd pontban annak ellenkezőjét teszik. Mindig. Mindenben. Mindenkor. Szemét banda. Hogy normális világot élhessünk továbbra is, minél több fideszes jelöltet úgy az EU parlamentjébe, mint a helyi önkormányzatokba is. Leginkább Budapesten!
Lami66
2024. május 15. 19:54
Vettem a fáradtságot és ránéztem ennek a tómmasónak a mai ügyködésére Még messze az éjfél, de már 225 kommentet írt délelőtt 10 óra óta. Ez óránként 25 komment, nagyjából kétpercenként egy. Tegnap még 23 órakor írogatott, tehát napi 12-13 órában mást sem csinál csak ide írogat. Folyamatosan, megállás nélkül.
NeMá
2024. május 15. 19:42
Látjuk ezek a marhák Nyílt társadalom, Demokrácia, Klíma védelem, Diverzitás, Átlátszó, Tény ellenőrzés, Liberalizmus, Munkáspárt! Család az család! Minden szavuk a célpontjuk, amit megsemmisítésére szövetkeznek!
Szerintem
2024. május 15. 19:36
Hát persze, mint libsik erőszak szervezetét, az antifát.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!