Szanaszéjjel verte a zöldeket és a szocdemeket az AfD a berlini kertvárosban

2024. február 12. 16:30

Megismételt Bundestag-választást tartottak a német főváros-állam egyes területein, a legnagyobbat a szociáldemokraták buktak.

2024. február 12. 16:30
AfD

Emlékezetes, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) mérsékelt jobboldali párt vérmes reményekkel vágott neki a berlini újrázásnak, de nagy volt a kérdőjel mindegyik párt számára, hiszen a csökkenő támogatottságú „jelzőlámpa-koalíciónak” Olaf Scholz vezetésével minden vereség fáj.

Ezt is ajánljuk a témában

És jött Berlin, amely szövetségi állam is, nem csupán Németország fővárosa. A 2021-es választások megismétlésére azért volt szükség, mert számos szabálytalanság történt 455 választókörzetben (elnyúlt sorok, hiányzó szavazólapok, összeomlott közlekedés), ami mintegy 550 ezer szavazót érintett.

Megismételték a voksolást, és – talán az alacsonyabb részvétel, talán a politikai kiábrándultság miatt – sok szempontból meglepetéseredmények születtek, írja a Junge Freiheit: elsősorban

a bevándorlásellenes és rendszerkritikus Alternative für Deutschland (AfD) aratott babérokat,

amely 2021 őszén a szavazatok hét százalékát szerezte meg. Most vasárnap ez 12,6 százalék volt, vagyis csaknem megduplázták – százalékos – támogatottságukat.

A legkiugróbb eredményt a kertvárosi Marzahn-Hellersdorf kerületben érték el, ahol a korábbi 18,5 százaléknál jóval többen, 33,1 százaléknyian voksoltak a pártra – vagyis minden harmadik választópolgár – ezzel nem csak a szociáldemokratákat (SPD) verték tönkre, akik a 2021-es 24,5 százalék helyett alig 9,4-et értek el itt, de az erőteljesen masírozó CDU-t is, amely csak a második lett itt 21,5 százalékkal. Az érintett körzetekben pedig 13,7 százalékról 20,6-ra erősödtek.

Az újrázás nem dobogós, de viszonylagos nyertese a szélsőbaloldal volt: a Baloldali Párt enyhe erősödéssel 12,6 százalékot szerzett.

Nagyot buktak a szocdemek: az SPD támogatottsága a megismételt voksolás alapján a korábbi 22,4 százalék helyett 14,6-ra esett vissza.

S még nagyobbat a Szabaddemokrata Párt (FDP): az érintett körzetekben 9,1 százalékos pártból 3,3 százalékos minipárttá olvadtak.

A megismételt voksokat beleszámolják az összeredménybe – érdemben viszonylag keveset változtatnak a város-állam Bundestag-képviseletének összetételében, hiszen a város alig ötödében újráztak; ettől függetlenül az eredmény mindenki számára szimbolikus üzenettel bír.

Különösen azok számára, akik az AfD betiltását pedzegették.

Ezt is ajánljuk a témában

 

***

Nyitókép: Nyitóképen: AfD-s tüntetők Berlinben (MTI/EPA/Hannibal Hanschke)

Összesen 74 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
BBrutus
2024. február 12. 20:10
Németország legutolsó esélye az AFD. Ha a Németek ezt nem fogják fel, akkor hamarosan kalifátus lesz.
2024. február 12. 19:50 Szerkesztve
Söt Berlin 4 helyet vesztett a Bundestagban más pártok javára. Az FDP meg teljesen elvesztette berlini képviseletét.
atti64
2024. február 12. 19:48
HAJRÁ AFD!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Ma is bukik a Zorbán...
2024. február 12. 19:47
Németországi ismerősöm két órán keresztül ecsetelte, milyen katasztrofális a helyzet. Zuhan a gazdaság, a migránsok miatt nem mernek esete bemenni a városba, mert megerősazkolnák a feleségét, és mit tudna egyedül csinálni 10-20 migráns ellen. Őszintén aggódott a jövő miatt, két kis gyereke van, 38 éves. Hatalmasat sóhajtott, és azt mondta: nem tudunk semmit csinálni, ezek tönkreteszik az országot, de ha ezeket leváltjuk, akkor mi lesz? Jönnek a "hitleresek"... (Töri a magyart, "hitleristát" akart mondani.) Az AfD-re gondolt. Szerencsétlenek. Teljesen kimosta az agyukat a bolsevista szörnyetegek gyűlöletmédiája, már képtelenek felismerni a valóságot. Végük van.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!