Baljós árnyak Indiában: papkirály születik?

2024. február 05. 09:52

A CNN aggódva figyeli, hogyan keni fel magát istenségek képviselőjévé a választások előtt Narenda Modi miniszterelnök, miután felavatott egy lerombolt mecset helyére épült hindu templomot.

2024. február 05. 09:52
null

Van egy templom Indiában, amely jókora politikai viharokat kavar. Az ország északi részén lévő Uttar Prades államában, Ajodhja városában található Ráma istennek szentelt hindu templomot ugyanis egy 16. századi mecset helyére építették. Pontosabban a romjaira, mert a mecsetet feldühödött hindu szélsőségesek 1992-ben lerombolták, ami a ma mintegy 200 milliós muszlim közösség egyik kiemelt sérelme.

Természetesen az indiai többség, a hinduk álláspontja szerint itt korábban Rama isten temploma állt, vagyis a „ki volt itt előbb”-című, Közép-Európában sem ismeretlen játékba kezdtek. Fordulat akkor állt be, amikor 2019-ben az indiai legfelsőbb bíróság a hinduknak adott igazat, engedélyezte a területen a hindu templom megépítését, a muszlimoknak meg adtak két hektár földet  teljesen máshol, mintha nem egy szakrális hely, hanem pusztán földvita történt volna.

Ráadásul a miniszterelnök, a hindu nacionalista Bháratíja Dzsanatá Pártot (BJP) vezető Narenda Modi személyesen avatta fel a Ráma-templomot (az ellenzéki politikusok zömmel távol maradtak), 7500 jól kiválogatott vendég előtt január 22-én – írja a CNN. 

India választásra készül

Természetesen a dolog merőben politikai kontextusban értelmezhető, hiszen áprilisban és májusban parlamenti választások lesznek a Föld legnépesebb országában, az amerikai portál azonban nem is feltétlenül ezt emeli ki, hanem annak a módját, ahogy Modi belevágott a kampányba – lényegében totálisan szembemenve a modern India szekuláris alapértékeivel, amely az egyházak és az állam különállásán alapult, amit az elemzés kiemelten veszélyesnek tart.
Modi egyik kampányígérete is volt a templom újjáépítése még 2014-es hatalomra kerülése előtt, így ezt most kipipálhatja – emlékeztet a lap – ugyanakkor a megszólaltatott újdelhi szakértő szerint India egy százéves építkezési projekt végén tart, amelynek során megszűnt szekuláris köztársaság lenni: 

Ezt is ajánljuk a témában

„India de facto hindu állammá vált, ahol a miniszterelnök egyben az ország főpapja is”

A kormányfő pedig láthatóan élvezte a főpapi szerepet. Mint a CNN írja, Ayodhyában a templom megnyitását ünneplő óriásplakátokon Modi arca mellett Ráma istenség képe volt látható, a BJP elnöke, Dzsagat Prakas Nadda pedig

„az istenek királyának” nevezte a miniszterelnököt.

Aki egyébkén 11 napig böjtölt egy tisztító szertartás keretében az esemény előtt, járta az ország templomait, és nyilvánosam „Ráma isten eszközének” nevezte magát, akit az isten felkent, hogy „India minden népét képviselje”.

Ráma szobrának leleplezésekor is papi pózban díszelgett, amit az egyesült államokbeli Hindus for Human Rights csoport tagja annak rendje és módja szerint el is ítélt a CNN-nek, illetve Modi népszerűségének okait firtatták: amit csinál, az jól rezonál a nyolcvan százalékban hindu vallású országban, a hindu nacionalizmus sikeres politikai termék – ennek pedig része a muszlim kisebbség jogainak megnyirbálása, például Ddzsammut és Kasmír államiságának lefokozása tartományokká.

Modi Ráma isten szobra előtt

Az ajodhjai templom egyébként is szimbolikus jelentőséggel bír: a múlt muszlimellenes zavargásainak egyik fő eseménye a ’92-es mecsetrombolásban csúcsosodott ki, de egyebek mellett mintegy kétezer ember halálát is okozta; az ország 1947-es függetlenedése óta ez volt a legvéresebb ilyen esemény – idézi fel a CNN. Megjegyzik, a hindu szélsőségesek a keresztény templomokat sem kímélik, igaz, Madya Pradesh államban ez annyiban merült ki, hogy kitűzték a hindu zászlót egy keresztény templom tetejére.

A múlttal végképp feltörölni

Modi ugyanis a gyarmati és még korábbi sérelmekre és az azokra adni kívánt revansra építi politikai narratíváját: nem csak a brit gyarmati örökség maradékának felszámolásával kampányolt, de az Indiát korábban, 1526 és 1858 között uraló muszlim mogulok ellen is hasonlóképpen – visszamenőlegesen – lép fel, a fő sérelem ebből a korszakból éppen hindu templomok lerombolásának vádja, hogy helyükre mecset épülhessen... 
„Aurangzeb (mogul uralkodó) sok fejet levágatott, de a hitünket nem tudta megingatni” – mondta Modi 2022-ben, miután a varanasi városi bíróság megnyittatott egy helyi, az uralkodó által építtetett mecsetet a hinduk előtt is.

Az ajodhjai hindu templom felépítése a lerombolt mecset romjain szimbolikusan is új korszak kezdetét jelezte. A templom felavatása „sötét nap volt India vallási kisebbségei számára” – mondta a CNN-nek a megszólaltatott újdelhi politológus –

„hivatalosan másodrendű állampolgárok lettek.”

***

Nyitóképünkön a templomavatás (forrás: AFP, Modi Youtube-csatornájáról)

 

Összesen 35 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
polárüveg
2024. február 06. 08:21
A CNN még a közép-európai embereket se érti meg, nemhogy a keleti embereket. Indiában vallástalan ember arányaiban elenyésző. Indiaiak vallásosak. A hétezer éves tradícióikat nem dobták ki, mint Nyugaton. Az is elképzelhetetlen a CNN számára, hogy egy államfő vagy kormányfő vallásos legyen. Sőt, vallási okból böjtöljön, hát az skandalum. Az indiai vallás és vallásos indiaiak titkairól pedig végképp minek is beszélne egy indiai egy CNN szakértőnek. Úgyse hinné el. Rámáról pedig csak lexikális ismeretei lehetnek legfeljebb. Ezért egy nemindiai vagy egy nemhindu ítélete sose lesz megalapozott. Azt meg tessék megnézni, hogy vajon melyik vallás nevében tüntettek el több embert? Hinduista vagy muszlim nevében? Amúgy meg amit Baktay Ervin orientalistánk is fölismert, és könyveiben megírt: India a világ legnagyobb olvasztótégelye. Itt előbb-utóbb minden új lenyugszik, és hozzáidomul a meglévőhöz, változtatva egymást. Indiában minden megfér egymás mellett.
Spiritmonger
2024. február 05. 21:23
Atomot rájuk, akár hinduk, akár muszlimok. India csak a cigányokat meg a járványokat adta önként a civilizált világnak, ami jó náluk, mint az indiai kaja, az már európai közvetítőket igényelt.
OneiroNauta
2024. február 05. 18:27
A szokásos nyugati szemellenzővel, magas lóról pofáz a C(IA)NN olyan kultúráról, amiről fogalma sincs. :D
augustus2-0
2024. február 05. 14:34
Azért a hindu vallásosság félelmetes. Volt, hogy azért lincseltek halálra egy távolsági buszon valakit, mert elővette a húsos szendvicsét, és valamelyik barna majom kitalálta, biztosan szent tehénből készült.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!