Döbbenet: az Egyesült Államokban egy év alatt 12 százalékkal nőtt a hajléktalanok száma!

2023. december 16. 19:12

A hajléktalanok jórészt a nagyvárosokban élnek, köztük New York, Los Angeles és San Francisco utcáin nagy számban.

2023. december 16. 19:12
null

Több mint tizedével növekedett a hajléktalanok száma az Egyesült Államokban egy év alatt – derült ki egy kormányzati jelentésből, amelyet a hét második felében hoztak nyilvánosságra Washingtonban.

Az amerikai lakásügyi és városfejlesztési minisztériumnak a kongresszus számára készített éves jelentése szerint 2023-ban mintegy 653 ezer ember volt hajléktalan, 

ami több mint 70 ezerrel haladja meg az egy évvel korábbit, és a legmagasabb érték az elmúlt 16 évben.

A szakmai összegzés szerint a hajléktalanok 60 százaléka a szociális ellátórendszer által biztosított szálláson, fedél alatt tölti az éjszakáit, ugyanakkor négytizedük utcán, városokban felvert sátorban, településekhez közeli erdőkben és egyéb helyeken húzza meg magát.

A hajléktalanok számáról szóló éves statisztika 2007 óta jelenik meg, és azt mutatja, hogy a 2010-es évek jó részét csökkenés jellemezte, és 2017-ben 554 ezerre mérséklődött az otthonnal nem rendelkezők száma. 2020-ra számuk mérsékelten, 580 ezerre emelkedett, és a koronavírus-járvány idején is megmaradt ezen a szinten. A 2022 és 2023 közötti drámai emelkedést a szakértők a járvány idején bevezetett lakhatási támogatások megszűnésével hozzák összefüggésbe.

A lakhatási kérdésekért felelős minisztérium illetékese, Marcia Fudge közleményében úgy fogalmazott, hogy a friss adatok alátámasztják a korábban működő megoldások ismételt bevezetésének sürgősségét, mert ezzel meg lehet előzni annak a helyzetnek a kialakulását, hogy emberek elveszítsék a fedelet a fejük felől.

A részletes adatokból az is kiderül, hogy az egyedülálló felnőttek körében a hajléktalanság 11 százalékkal növekedett, a katonaveteránok között több mint 7 százalékkal bővült, miközben a gyerekes családok hajléktalansága több mint 15 százalékkal ugrott meg.

Az amerikai fedél nélküliek több mint negyede 54 éven felüli, bő harmaduk afroamerikai és egyharmaduk latin ajkú. A származást tekintve a legnagyobb arányban, mintegy 40 százalékkal az ázsiai származásúak hajléktalansága növekedett egy év alatt a kormányzati jelentés alapján.

A hajléktalanok jórészt a nagyvárosokban élnek, köztük New York, Los Angeles és San Francisco utcáin nagy számban.

(MTI)

Nyitókép: Getty Images / Srdjanns74
 

Összesen 44 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
herceg-3
2023. december 17. 05:33
Ááááá, ugyan mááár...! :D Hajléktalanok csak és kizárólag az orbáni Magyarországon vannak..! :D A buzi szopó libsik legalábbis ezt akarják elhitetni mindenkivel...! :D Még szerencse, hogy vannak olyanok is akiknél nem hiánycikk az agy és az ész!
Pneumaticus
2023. december 17. 04:50
Libsik! Engedjünk be egy csomó nincstelent, liberalizáljuk a drogokat, lazítsuk fel a hagyományos családmodellt, ami a legerősebb védőháló. Az eredmény itt van: lecsúszás, halál. Liberalizmus: Mindenki azon a módon szúrja el az életét, ahogy akarja - és mi még segítünk is!!!
figyelő4322
2023. december 17. 00:12
Kormánypárti2 2023. december 16. 20:47 "1976 This Is America Ez Amerika!" Érdekes, ezt a filmet még Bécsben láttam, Das Ist Amerika címmel, amikor már kiköltöztem a traiskircheni HÍRES- nevezetes lágerból. Egy hónap múlva már Amerókában voltam - de abban az időben egy átlagember ilyesmit NEM nagyon tapasztalt az USA-ban - én és barátaim legalábbis nem! A helyzet még ma sem ENNYIRE rossz egy átlagembernek - habár ma már valóban nem lehet annyira NEVETSÉGESNEK nevezni, mint 1976-ban. Ha jól tudom, ez egy német film volt? Az amerikai élet egy elég szélsőséges SZELETÉT mutatta be, akkoriban amolyan EURO- KOMMUNISTA megvilágításban!
fatman
2023. december 16. 22:30
bidenamics! ilyen csodás a demokrata gazdaságpolitika!!!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!