Brit elemzés: az Izrael elleni támadást nem kizárólag a Hamász hajtotta végre

2023. november 29. 07:22

Több palesztin fegyveres csoport is részt vehetett az október 7-i műveletben.

2023. november 29. 07:22
null

A BBC kedden közölt egy brit elemzést, amely szerint az október 7-ei Izrael elleni támadás szálai sokkal messzebb nyúlhatnak a Hamásznál. Több palesztin fegyveres csoport is részt vehetett a műveletben.

A BBC átfogó vizsgálata alapján arra a következtetésre jutott, hogy a Hamász együttműködött más palesztin fegyveres csoportokkal az Izrael elleni támadásban. Az öt szervezet tagjai videókkal igazolhatóan részt vettek a támadásban, további három csoport pedig elismerte részvételét.

A vizsgálat rávilágított arra, hogy a Hamász éveken keresztül szervezte a különböző milíciák közötti együttműködést. 2018-ban egyesített parancsnokságot hoztak létre a Gázai övezetben működő fegyveres alakulatok összefogására. Habár a szervezetek közti ideológiák eltértek, a céljuk azonos volt: 

el kell pusztítani Izraelt és az összes zsidót

– hivatalosan persze a Gázai övezet felszabadítása volt a meghirdetett cél.

A Hamász és szövetségesei 2020 decemberében közös hadgyakorlatot tartottak, ahol az együttműködés erősítése és az állandó harckészültség kialakítása volt a cél. Legalább tíz szervezet vett részt az első gyakorlaton, majd hasonló események követték egymást az elmúlt három év során. Ez látható az alábbi videójukon: 
 

Az izraeli hatóságok a figyelmüket a Gázai övezetre összpontosították, de nem tettek határozott lépéseket a palesztin fegyveres szervezetek megfékezése érdekében, noha azok folyamatosan és nyilvánosan posztoltak kiképzéseikről és hadgyakorlataikról a közösségi médiában.

A BBC megállapította, hogy a Hamász és más palesztin csoportok részletesen és régóta tervezték az október 7-i támadást, és bár a Hamász dolgozta ki a tervet, a szövetséges milíciák a saját módszereiket alkalmazták, hatékonyan elkerülve az izraeli megfigyelő rendszereket.

Az izraeli vezetés nem vette komolyan a figyelmeztető jeleket, és úgy értékelték, hogy a Hamász nem jelent valós veszélyt.

A lap szerint az izraeli hadsereg technológiai gyengesége és könnyű kiismerése meglepte a palesztin támadókat. A palesztinok az összetett lehallgató rendszereket könnyedén elkerülték, futárokat használtak a kommunikációhoz, és hamis információkkal vezették félre az ellenséget.

A BBC által megkérdezett szakértők szerint Izrael előre tudott a palesztin fegyveresek készülődéséről, de helytelen következtetéseket vontak le az információkból. A BBC figyelmeztet arra, hogy a Hamász által létrehozott palesztin katonai koalíció még további problémákat okozhat, különös tekintettel azokra a túszokra, akiket a támadás során ejtettek foglyul. Ugyanis ha nem egy egységes féllel állnak szemben, úgy a tárgyalás is sokkal komplikáltabb lehet. Az érintettek hollétéről nincs pontos információ, ami akadályozhatja a további tűzszüneti megállapodásokat.

 

A Hamász fegyveresei elfoglalnak egy tankot a Gázai övezet határán. Forrás: X / GazaEssa

***

Kapcsolódó vélemény

undefined

Robert C. Castel

Facebook

Idézőjel

Nem kizárt, hogy Irán végső kitörését látjuk az atomküszöb pozíciójából az atomhatalmi státus felé.

Nyitókép: MARCUS YAM / LOS ANGELES TIMES

 

Kapcsolódó cikkek a Háború Izraelben aktában.

Összesen 25 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
bbalu56
2023. november 29. 23:12
Hát most rákurtak a kecske kúrók !
véna
2023. november 29. 14:21
Azért nem tudott róla Izrael mert nem használtak mobilt meg internetet. Balfosadék szar napjai 4387. rész
vérgőz
2023. november 29. 12:42
"az Izrael elleni támadást nem kizárólag a Hamász hajtotta végre" szerintem sem... benne voltatok vastagon ti es minden mocsok libbant, aki penzel tomte ezt a terrorista bagazst
asszaur
2023. november 29. 11:43
A Hamas támadás első 20 percében a jelentések szerint 5000 rakétát lőttek Izraelre. Ez azt jelenti, hogy több tízezer rakétájuk volt. Arra egyetlen szakértő és a brit hírszerzés sem adott magyarázatot, hogy hogyan került ennyi rakéta és a szükséges tartozékaik a gázai övezetbe. Az övezet gyakorlatilag hermetikusan zárt a tenger és Izrael felöl. Egyiptom irányából pedig ekkora tömegű cuccot feltűnés nélkül nem lehet az alagutak bejáratáig szállítani. Ez felveti az izraeli szolgálatok érintettségét. Másképpen nem tudom elképzelni.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!