„A veszély nagyobb, mint bármikor!” – Jelentősen nőtt a terrorfenyegetettség Németországban

2023. november 29. 18:42

Ezzel párhuzamosan az antiszemitizmus is egyre nagyobb teret nyer magának az állambiztonsági jelentés szerint.

2023. november 29. 18:42

Németországban jelentősen nőtt a terrorfenyegetettség szintje a Hamász palesztin szélsőséges szervezet Izrael elleni terrortámadása és a Gázai övezet ellen folytatott izraeli katonai offenzíva következtében – foglalt állást szerdán közzétett jelentésében a német szövetségi alkotmányvédelmi hivatal (BfV). Az állambiztonsági jelentés szerint a gázai konfliktus miatt megnőtt a zsidó és izraeli személyek és intézmények elleni esetleges terrortámadások esélye, továbbá

a Nyugattal szembeni ellenállás is fokozódott. 

A dzsihadisták közötti, támadásra szólító felhívásokat is figyelemmel kísérik, amelyek segítségével az al-Kaida és az Iszlám Állam terrorszervezet „megpróbál bekapcsolódni a konfliktusba” – derül ki a BfV értékeléséből.   

A veszély nagyobb, mint bármikor

Thomas Haldenwang, a hivatal vezetője aggodalmának adott hangot a radikalizálódott, magányos elkövetők esetleges támadásaival kapcsolatban. Elmondása szerint a veszély valós és sokkal nagyobb, mint az elmúlt időszakban bármikor. Elemzésében a BfV rámutatott: egyre szélesebb körben terjed az a retorika, amely a muszlimokat, de 

főként a palesztinokat a Nyugat áldozatainak állítja be. 

Párhuzamosan az antiszemitizmus emelkedéséről is beszámoltak. A hírszerzési jelentésben megállapították, hogy a palesztin Hamász és a libanoni síita Hezbollah szimpatizánsai mindeddig a háttérben maradtak, és nem jelentek meg a Németországban tartott palesztinpárti megmozdulásokon. Ugyanakkor arra is rámutattak, hogy más nyugati országokhoz hasonlóan a német hatóságok terrorszervezetnek nyilvánították a Hamászt és a Hezbollahot, így a szervezetek támogatói ott nem szívesen mutatkoznak a nyilvánosság előtt.

(MTI)

Nyitókép: MTI/EPA/ANA-MPA/Jánisz Koleszidisz

 

Összesen 17 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Szvv
2023. november 30. 12:45
Ki mint vet…
nyugalom
2023. november 29. 20:30
Jó éjt! Merkel hol is lakik? NO es scholz et?
figyelő4322
2023. november 29. 20:28
"...a Hamász és a libanoni síita Hezbollah szimpatizánsai mindeddig a háttérben maradtak..." Na, ha a germán elhárítás csak egyetlen ügynöke is néha belenézne a Mandiner kommentjeibe... Itt már ezt TÖBBEN, TÖBBSZÖR, és már évek óta írjuk, hogy azok bizony már sokan bejöttek a migrikkel. és csak az alkalomra várnak. Persze nem csupán szimpatizánsaik, hanem a harcosaik is bent vannak Germániában. Nem tudom elhinni, hogy az elhárítás erről ne tudott volna, de ki tudja... Lehet, hogy azok is olyanok, mint az átlagos agymosott pógárok... OCHSEN!
SzkeptiKUSS
2023. november 29. 19:23
Ha a német vezetés nem lenne az ideák fogságában, már logikai úton rájött volna, hogy a bevándorlóik abban a hitben árasztották el az országot, hogy ott mindenkinek jóléte van, jár a jólét, ha nem dolgozol akkor is. Mivel a többség nem beszél nyelveket és az elvárthoz képest alul képzett, így tökéletesen látható volt, hogy sokan lesznek akik sérelemként élik meg, hogy a vágyott és a valóság között ekkora a különbség. Arról nem is beszélve, hogy a többségük életképes férfi és rengeteg elutasítást kap. Ezt úgy fordítja le magának, hogy lenézik, rasszisták stb. A németeknek addig jó, amíg ez a frusztráció, csak egy egy nemi erőszakban, vagy bűnözésben nyilvánul meg és nem egy összeszerveződött tőmegmészárlásban.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!