Megkezdődik az ukrán menekültek deportálása Ukrajnába?

2023. szeptember 05. 06:33

Amire a Nyugat készül, több százezer ukrán deportálása Kijev kérésére, több mint háborús bűncselekmény.

2023. szeptember 05. 06:33
Robert C. Castel
Robert C. Castel
Facebook

„Amit Szolzsenyicin a Második Világháború utolsó titkának nevezett az a szovjet hadifoglyok és más szovjet állampolgárok erőszakos deportálása volt a nyugati hatóságok által. Csellel, megtévesztéssel, erőszakkal, vissza Sztálin birodalmába, ahol a Gulag szigetvilág, a kényszermunka és a tömegsírok várták őket.
Ma ezt a fajta idegenrendészeti akciót háborús bűncselekménynek nevezzük. Amire most a Nyugat készül, több százezer ukrán állampolgár deportálása a kijevi kormány kérésére, az jóval több mint háborús bűncselekmény.

Ha Lengyelországot követve a többi európai ország is elkezdi az ukrán menekültek visszatoloncolását a háború poklába, akkor az igen kevés kétséget hagy a nyugati «menekültpolitika» valódi céljait illetően. Azok a politikusok akik a humánum álarca mögé rejtőzve nyitották meg a Nyugat kapuit, nem a menedékjogot kérőkön akartak segíteni, hanem csupán az emberi lőszerraktáraikat akarták feltölteni. Ez az emberi lőszer mindezidáig csak a Nyugat  hideg polgárháborújában került bevetésre, demográfiai faltörő kosként a meglévő politikai berendezkedés lerombolására.

Ha az ukrán menekültek deportálása megkezdődik, akkor ez az emberi lőszer egy teljesen új típúsu alkalmazását jelenti. A Nyugat ukrán, kínai, perzsa, arab stb. menekültjei immár nem a sokszínű-toleráns-multikulti bohózat haszonélvezői, hanem egyszeri használatra importált mamelukok.

Hogy kik voltak a mamelukok? Rabszolgakatonák, akiket azért vásároltak meg és azért etettek, hogy egy nap majd hősiesen meghalhassanak az egyiptomi hűbérurukért. Ha az ukrán menekültek deportálása megvalósul, akkor ez a proxyháborúk egy új típúsával «ajándékozza meg» az emberiséget. A tajvani kormány kérésére kínai mamelukok százezrei válhatnak deportálhatóvá egy Kína elleni háború keretében. Egy jövőbeli emigráns iráni kormány kérésére perzsa menekültek tömegei vállhatnak deportálhatóvá egy Irán elleni intervenció megtámogatására.

Az afrikai és a közel-keleti intervenciókat is igen egyszerű lesz emberanyaggal feltölteni. A francia sorozótiszteknek csak be kell térniük az első kávéházba. A földönfutói lét lényege a kiszolgáltatottság. Az az Állam amelyik elég erős ahhoz, hogy lábbal tiporva a saját törvényeit rákényszerítse a földönfutó jelenlétét egy vonakodó őshonos lakosságra, ahhoz is elég erős,  hogy ha az érdeke úgy kívánja emberi lőszerként kezelje a földönfutót és visszatoloncolja a biztos halálba.”

Nyitókép: Facebook/Képernyőkép

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 197 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Intruder
2023. szeptember 10. 14:01
Amellett meg, hogy a mocskos lahok érdeke, égbekiáltó aljasság is.
Intruder
2023. szeptember 10. 14:00
Ez elsősorban lengyel érdek. Készülnek a valamikori lengyel területekre bevonulni. Kevesebb ukrán katona=kevesebb gond.
korona.2.0
2023. szeptember 06. 09:57
Ez olyan, mintha a széteső, háborús Jugoszláviából menekült magyarokat, az akkori magyarországi rezsim visszaküldte volna a még megmaradt Jugoszláviába Milosevity karmai közé. Szégyelljék magukat a lengyelek !
korona.2.0
2023. szeptember 06. 09:54
Ez az aljasság legalja Lengyelország részéről !
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!