Tarjányi: Oroszországot, Észak-Koreát és Kínát el kell rettenteni attól, hogy fegyveres konfliktusba lépjenek a Nyugattal (VIDEÓ)

2023. augusztus 08. 18:11

A biztonságpolitikai szakértő úgy véli, a három ország haderejét „semlegesíteni kell”.

2023. augusztus 08. 18:11

Legutóbb arra igyekezett választ adni Tarjányi Péter biztonságpolitikai szakértő egy televíziós műsorban, hogy mi történik a Csendes-Óceán térségében, illetve hogyan terjeszkedik Kína.

Elhangzott, hogy az látható, hogy „a Nyugat Oroszországot, Észak-Koreát és Kínát abszolút egy partnerként látja már”. Majd azzal folytatta, hogy „ezeket a haderőket úgy látják, hogy ezek mindegyikével egyfajta fegyveres konfliktusuk van: találkozni fognak. Vagy konkrétan harcolva, vagy logisztikai, hírszerzési vagy fejlesztési utánpótlási támogatás oldalról”.

A haderőiket semlegesíteni kell

Tarjányi ezután megjegyezte, „ezeket a haderőket valahogyan semlegesíteni kell, és ami ennél fontosabb, mindhárom országot 

el kell rettenteni attól, hogy bármilyen fajta fegyveres konfliktusba lépjenek a Nyugattal” 

– húzta alá.

A biztonságpolitikai szakértő arról is beszélt, hogy ebben fontos szövetséges már Ausztrália, Új-Zéland, Japán és Dél-Korea is.

A vonatkozó videófelvételt alább tekinthetik meg:

***

Nyitókép: Képernyőfotó

 

Összesen 98 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
szarvas-2
2023. augusztus 09. 20:22
A proweres "kopasz héjja". Azok "szakértője" akik IFAplatóra dobálva a hulláinkat szetetnék látni.
Attyla
2023. augusztus 09. 17:41
Mattos ez a Tarjány, nem az oroszok akarták ezt a háborút hanem az USA! Moszkva nem akar háborút nyugattal azt az USA akarja! Tarjányi te egyszerűen hazudsz!
pista975
2023. augusztus 09. 17:10
Milyen drogok rabja vagy Tarjányi úr?
alenka
2023. augusztus 09. 15:44
Zakkant. ....ki más kezdeget mindig,ha nem a nyugat+USA?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!