Amerikai lap: A semlegesség elhagyására sarkallja diákjait a Soros által finanszírozott újságírói program

2023. augusztus 18. 20:36

„A szolidaritás a társadalmi igazságosság iránti elkötelezettség, amely tettekre váltható” – olvasható a program útmutatójában.

2023. augusztus 18. 20:36

A Texasi Egyetem Szolidáris Újságírói Kezdeményezése a legjobb technológiai cégek és Soros György Nyílt Társadalom Alapítványainak finanszírozásával arra képezi a hallgatókat, hogy miként „közvetítsék a felháborodást” és hagyják el a semlegességet.

A kezdeményezés abban is „segít az újságíróknak, újságíró-oktatóknak és a hallgatóknak, hogy javítsák a marginalizált közösségekről szóló tudósításokat” – idézte a kezdeményezés oldalán olvasható tájékoztatót a College Fix.

A honlapon arra is kitértek, hogy „azok az emberek, akik – a tapasztalataik alapján – a legtöbbet tudnak egy-egy témáról, hiányoznak a tudósításokból, vagy lekicsinylik azokat”.

A Szolidaritás újságírói programjában arról is értekeznek, hogy „a döntés, hogy ezekről a körülményekről tudósítunk – vagy nem tudósítunk –, természetszerűleg maga mögött hagyja a semlegességet.”

A leírásban azt is hangsúlyozzák,  hogy 

„a hallgatóknak meg kell tanulniuk »szolidárisan« cselekedni”.

„A szolidaritás a társadalmi igazságosság iránti elkötelezettség, amely tettekre váltható” – olvasható a Varma által írt útmutatóban. „Más szóval a szolidaritás több mint egy érzés, hozzáállás vagy fogadalom – arról szól, hogy lépéseket teszünk... az ígéretek gyakorlatba ültetése érdekében” – folytatta Varma.

Jeffrey McCall újságíróprofesszor a The College Fixnek küldött e-mailben kritizálta ezt a megközelítést.

„Az újságírói szakmának el kellene utasítania a »hírek« ilyen üres és káros megközelítését” 

– írta az emailben McCall.

A program 2021-ben indult a Texasi Egyetemen, Austinban, miután Anita Varma professzor a Santa Clara Egyetemről meghonosította. A College Fix szerette vona elérni a professzort az elmúlt hetekben többször is emailen, de nem kapott választ kérdéseire.

Nyitókép illusztráció. Fotó: Pixabay

 

Összesen 18 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
connorj
2023. augusztus 19. 00:55
Make America Great Again: https://m.youtube.com/shorts/U1N1jm9AX_E
connorj
2023. augusztus 19. 00:54
You do: https://m.youtube.com/shorts/DjjhkX6X1ag
connorj
2023. augusztus 19. 00:52
Címe back: https://m.youtube.com/shorts/hZykPRVe4Ag
connorj
2023. augusztus 19. 00:52
2024: https://m.youtube.com/shorts/LKbDHWflLAI
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!