Soros-családtagok segítették hatalomra a Trump-ellenes manhattani ügyészt

2023. március 25. 19:08

Nem Soros György volt az egyetlen a Soros-családból, aki Alvin Bragg jelöltségét finanszírozta.

2023. március 25. 19:08
null

Ahogyan korábban megírtuk, Soros György által támogatott ügyész viszi Trump új ügyét.

2021 májusában Soros György egymillió dollárt adott a Color of Change PAC-nak, amely jelentős pénzeket költött Alvin Bragg manhattani kerületi ügyész jelöltségére, aki azt fontolgatja, hogy vádat emel Donald Trump volt elnök ellen. A Fox News pedig most arról számolt be,

hogy Jonathan Soros és felesége, Jennifer Allan Soros is közvetlenül hozzájárult Alvin Bragg kampányához.

 

Miért emel vádat Alvin Bragg Trump ellen?

Alvin Bragg az év elején bizonyítékokat kezdett bemutatni annak a vádesküdtszéknek, amely annak kapcsán vizsgálódik, hogy Michael Cohen, Trump korábbi ügyvédje 130 ezer dollárt fizetett Stormy Daniels pornószínésznőnek a 2016-os elnökválasztási kampány idején. Daniels azt állította, évekkel korábban viszonya volt Donald Trumppal, és a pénzt azért kapta, hogy hallgasson az ügyről. Cohen 2018-ban elismerte, hogy a Stormy Danielsnek és egy másik nőnek címzett pénzátutalásokkal megsértette a szövetségi kampányfinanszírozási szabályokat. Azt állította, hogy Trump utasította őt a kifizetésekre. Donald Trump tavaly novemberben jelentette be, hogy 2024-ben újra indul az Egyesült Államok elnöki tisztségéért. Egy februári közvéleménykutatás adatai szerint egyelőre ő a legnépszerűbb a lehetséges republikánus párti elnökjelöltek között a párt szavazói körében. Önmagában a kifizetés még nem lenne illegális, ám ahogy történt – már ha valóban megtörtént – vétségnek számít New York Államban, vagyis az, ha Cohennek fizetett Trump, s Cohen fizetett Danielsnek. Sőt, a gyanú szerint mivel ez hatással volt a kampányra, a választási törvényt is megsérthette – ekkor azonban már bűncselekményről beszélnénk. Hogy végül lesz-e ügy mindebből vagy sem, az – figyelmeztet a BBC – Alvin Bragg főügyészen múlik.

 

Tehát nem Soros György volt az egyetlen a Soros-családból, aki a kerületi ügyész jelöltségét finanszírozta. A New York-i kampányfinanszírozási nyilvántartás szerint ugyanis Soros fia, Jonathan Soros és felesége, Jennifer Allan is adakozott Bragg kampányára. 2021. április 26-án Jonathan Soros egy 10 000 dolláros csekket küldött a kerületi ügyésznek, három nappal később pedig Jennifer Allan Soros szintén 10 000 dollárral járult hozzá a kampányhoz.

Ezzel a Soros-házaspár Bragg legnagyobb adományozói közé került.

A Fox News megkereste Jonathan Sorost, ő azonban nem válaszolt a portál Bragg-adományokat firtató kérdéseire. Soros szóvivője, Michael Vachon szintén nem válaszolt a megkeresésre.

 

 

A házaspárra korábban nem volt jellemző, hogy anyagilag részt vett volna kerületi ügyészek versenyében, Soros György ezzel szemben az elmúlt években számos ügyészségi versenyt támogatott meg dollármilliókkal

több tucat szélsőbaloldali kerületi ügyészjelöltnek nyújtott anyagi támogatást.

A Fox News kitér arra is, hogy a manhattani kerületi ügyészség kapcsolatban áll a New York-i rendőrséggel és a titkosszolgálattal, annak érdekében, hogy összehangolják a Trump esetleges letartóztatásával kapcsolatos logisztikát.

 

Nyitókép: GEORG HOCHMUTH / APA / AFP

Összesen 38 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Odone Ricci
2023. március 26. 12:31
Politikai beavatkozás helyett hasznosabb lenne a Harmadik világot segíteni (nem behajóztatással Európába), hanem technológiai segítséget nyújtani, hogy minden embernek jusson IVÓVIZ, tudjanak termeszteni földjeiken fogyasztható növényeket, legyen ott is élhető élet. Ez lehetne a világ negyven leggazdagabb emberének célja és akkor biztosított lesz számukra a Paradicsomba jutás.
Magyarvagyoknemturista
2023. március 26. 11:27
A nagy függetlenek meg civilek mi?! Ezeket a férgeket ki kell végezni! Nincs más opció!
NewHorizon
2023. március 26. 09:18
Úgy tűnik, hogy a következő generáció kezdi jobban aktivizálni magát mert ha ígaz a (nyílvánvalóan a libsik által szigorúan őrzött) hír, akkor a vén nemzetközi zsivány, soros györgy már nagyban csak alúlról képes szaglászni az ibolyát, azaz feldobta a talpát. Valószínűleg több hasznuk van belőle, ha a világ abban a tévhitben van, hogy ez még él. Mivel ez a harmadik alkalom, hogy nem összefüggő, de hiteles forrásokban röviden kijelentették, hogy soros halott, így jó lenne megkeverni a piszkos vizet, amiben ezek a halak úszkálnak, akik az emberiséget a végidőkig az orránál fogva akarják vezetni. Volt TV tudósító, Greg Hunter saját internet oldalán kizárólag magas integritású személyekkel készít interjút, ezek közé tartozik jelenlegi alanya is, Steve Quayle, neves rádió műsorvezető, könyvíró. A vele készített videóban, Kb. 28:40 percnél említi meg, ezt: "....by the way, there is an embargo on the fact that george soros is dead. The White House put an embargo (egyébként embargó van arra, hogy George soros meghalt. A Fehér Ház embargót rendelt el...") Hozzátette, hogy ezt rögzíteni (nyilvánosságra hozni) akarja. (...put it on record..). Greg Hunter említi, hogy eddig semmi hírt nem talált erre vonatkozólag, de tudja, hogy Steve Quayle-nek kifogástalan forrásai vannak. Ezen a pár rövid, sorosra vonatkozó mondaton kívül, a videó többi részeiben a társalgás más témákkal foglalkozik. Forrás: usawatchdog.com – 2023. március 25. https://usawatchdog.com/end-of-days-collapse-calamity-steve-quayle/
fatman
2023. március 26. 01:41
Fékek és ellensúlyok...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!