Andrej Danko: „Egy szlovák Fideszre lenne szükségünk”

2023. február 13. 21:58

A szlovákoknak, magyaroknak, cseheknek, lengyeleknek előre kell tekinteniük és össze kell tartaniuk Brüsszelben – jelentette ki a szlovák politikus.

2023. február 13. 21:58
null

A kelet-közép-európai országok összefogásának erősítését, valamint a közös értékplatformon lévő szlovákiai pártok együttműködésének fontosságát hangsúlyozta, az Oroszország elleni szankciókat pedig hamis, nem az európai érdekeket szolgáló lépésnek nevezte, az Ukrajnai háborúra pedig a fegyverszállítások leállítását és a béketárgyalások megkezdését tartja megoldásnak Andrej Danko, a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) vezetője, a pozsonyi törvényhozás korábbi elnöke az az MTI-nek hétfőn Pozsonyban adott nyilatkozatában.

 A szlovák politikus a kormány bukását követő szlovák belpolitikai válságról, illetve a szeptemberben várható előrehozott parlamenti választások utáni időszak lehetőségeiről, az Ukrajnában dúló konfliktusról és az Oroszország elleni szankciós politika európai országokra gyakorolt negatív hatásairól beszélt.  Az SNS elnöke elmondta: nagyon szerencsétlen megoldásnak tartja, hogy csak ősszel kerül sor az előrehozott szlovákiai parlamenti választásokra és komoly fenntartásai vannak azzal szemben, hogy az államfő nem élt a lehetőséggel, hogy valakit megbízzon a kormányalakítással, mert  mint mondta – Szlovákiának ebben a helyzetben szakértői kormányra lenne szüksége.    

Szlovák Fidesz kell!

„Nagyon veszélyes hónapok állnak előttünk szeptember 30-ig, egyrészt itt van az elnöki hivatal alibizmusa, illetve Eduard Heger (ügyvezető kormányfő) populizmusa és az a probrüsszeli politika, amit mi kritizálunk” – mondta Andrej Danko. Kifejtette: pilátusi viselkedésnek tartja például azt is, hogy az Ukrajnának ígért szlovák Míg 29-es vadászrepülők ügyében az államfő a fegyveres erős főparancsnokaként

a kormányfőre és jogászaira bízza az ezzel kapcsolatos döntés meghozatalát.     

A szlovák politikus úgy vélekedett: már a választások előtt meg kellene kezdeni az azonos értékplatformon lévő ellenzéki pártok együttműködését, hogy garantálni lehessen a választások utáni stabilitást. „Én úgy szoktam mondani, hogy egy szlovák Fideszre lenne szükségünk” – jelentette ki Danko. Hozzátette: egyelőre a Robert Fico vezette Iránnyal (Smer-SD) és a Peter Pellegrini vezette Hanggal (Hlas) készülnek egyeztetni, kizártnak tartanak bármiféle együttműködést a progresszív liberálisokkal, a kisebb pártok irányába viszont nyitottak, köztük a magyar nemzetiségi képviselet irányába is. "Az, hogy mi szlovákok és magyarok ne működnénk együtt, a múlt évszázadba tartozik, ezért is élesen elítéltem Kácer külügyminiszter minap tett kijelentéseit" - szögezte le Danko, rámutatva: nem szabad engedni, hogy bárki feszültséget szítson a két nemzet között.    

Leállítanák a fegyverszállításokat

„Előre kell tekintenünk, ma a szlovákoknak, magyaroknak, cseheknek és lengyeleknek össze kell tartaniuk Brüsszelben, hogy a német tőke ne törölhesse belénk a cipőjét” – hangsúlyozta Andrej Danko. Hozzátette: látni kell, hogy míg a német cégek ötöde Oroszországban vállalkozik és óriási hasznot zsebel be, addig a többieknek a szankciós politikáról beszélnek. „Ha Szlovákia nem áll Magyarország oldalára – ahol eddig győzedelmeskedett a józan ész – és nem áll ellen, akkor lehengerelnek minket és az energetikai válság csak a kezdete lesz azoknak az őrültségeknek, amelyek ránk várnak" – emelte ki Danko.     

A Szlovák Nemzeti Párt elnöke az Ukrajnában zajló háborúról szólva reagált Robert Fico azon kijelentésére

is, hogy az Irány elnöke kormányra kerülését követően azonnal leállítaná az Ukrajnába irányuló szlovák fegyverszállítást. „Mi már többször is annak a véleményünknek adtunk hangot, hogy le kell állítani a Szlovákiából Ukrajnába irányuló fegyverszállítást, a kereskedelmi alapú szállítást is” – jelentette ki Andrej Danko, megjegyezve: amennyiben pártja bizalmat kap a választásokon, kiállnak a szállítások leállítása mellett. Kijelentette: Ukrajna tekintetében nagyon fontos a béketárgyalások megkezdése, amelyekben nagyobb szerepet vállalhatna az ENSZ is, mivel ez az egyetlen út Ukrajna számára.   

„El kell gondolkodni azon, hogy a szankciók kinek az érdekét szolgálják”

 A szlovák politikus az EU Oroszországgal szembeni szankciós politikáját hamisnak és nem hatékonynak minősítette. „Egyrészt tőlünk ilyen szankciók érvényesítését követelik, másrészt a háború kezdete óta csak a nyugati cégek 9 százaléka hagyta el az orosz piacot. Ezek után el kell gondolkodni azon, hogy a szankciók kinek az érdekét szolgálják, mert az EU-ét nem és a kelet-közép-európai országokét pedig biztosan nem” – világított rá Danko. Úgy vélekedett: a szankciós politika az Egyesült Államok és Németország érdekeit szolgálja, utóbbiét úgy, hogy a jelenlegi helyzetben „szanálni tudja múltbéli politikai hibáit, az atomerőműveinek bezárását” és

most az utolsó erőművek működőképessé tételén fáradoznak.

„Már felfogták, hogy mennyire fontos az atomenergia és ezért volt jó döntés a mohi erőmű befejezése és Orbán Viktor döntése a paksi erőmű bővítéséről is” – jelentette ki Andej Danko, aki szerint az EU a tagországok szükségleteit figyelmen kívül hagyó döntéseinek sorozata miatt a szétesés előtt áll. „Brüsszel ahelyett, hogy a minket segítő dolgokat fejlesztené, ma nem más, mint egy valóságtól elszakadt lobbista társaság, amely nagyon veszélyes, mert megpróbálják likvidálni a kis tagországokat” – szögezte le a pártelnök.

Nyitókép: MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

Összesen 69 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
blondibarbi
2023. február 14. 21:07
Dankó ! Nincs szükség szlovák Fideszre, Nagy-Magyarország haza vár benneteket. IS ! ;-)
Atti bá
2023. február 14. 19:33
Nagy kakában lehetnek a "hejtótok", ha már magyar mintáról ábrándoznak. Lesz ez még amúgy is.
Lajoss
2023. február 14. 14:10
Vihetik a miénket..örökre! :)
csjanos
2023. február 14. 10:26
...no...azért van a szlovákoknál is értelmes ember...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!