Erre tessék gombot varrni, Magyar úr! Az Európai Bizottságnak pedig ezúton is hálásan köszönjük
Némelyeknek egyszerűen mindig sikerül olyan szögből nézni az eseményeket, ahonnan Magyarország egy merő lúzer. Francesca Rivafinoli írása.
Közel hatmillió embert fenyeget a relatív szegénység veszélye Romániában.
Az elmúlt tíz év alatt még többen kerültek közelebb a relatív szegénységhez, mint azelőtt. A lakosság egynegyede (23,4%, azaz 4,5 millió polgár) havi ezer lejt sem keres – írta meg a Főtér. Korábban Jakab Péter, a Jobbik elnöke példálózott Romániával, miszerint minden szörnyűség ellenére Románia előre megy, míg hazánk lemarad. A statisztikák szerint azonban úgya tűnik, ennek ellenkezője igaz keleti szomszédunknál.
A szegénységi index az elmúlt 10 évben többször változott a nemek szerint is, míg 2011-ig a szegénységi ráta enyhén magasabb volt a nők, mint a férfiak körében, egy rövid ideig (2012 és 2014 között) fordult a kocka, majd visszatért a korábbi állapotba – írja a lap.
Romániában a gyermekek nélküli háztartások körében is nőtt a szegénység, 14,5%-ról ( 2011-es adat) 20,8%-ra (2020-as adat), A leginkább érintett korcsoport a 0-17 év közötti (körükben 30,1%-os a szegénység), illetve a 18 és 24 év közötti (28,4%). Területileg Bukarestben a legalacsonyabb a relatív szegénységi ráta (2020-ban 2,4%), a pólus másik végén az északkeleti régió áll, ahol a lakosság 35,6%-a sorolható a szegénységi küszöbérték alá. Országosan 5,9 millió embert fenyeget az elszegényedés és/vagy a társadalmi kirekesztődés veszélye – áll a statisztikákban.
Fotó: NICOLAS TUCAT / AFP