Komoly gondok a műtrágya ellátásban: leállt a legnagyobb román üzem is

2021. december 06. 16:36

Ideiglenesen leállította a termelést Románia legnagyobb műtrágyaüzeme, a Marosvásárhely határában levő Azomures a magas gáz- és villamosenergia-árak miatt – közölte hétfőn a vállalat.

2021. december 06. 16:36
null

A dokumentum Harri Kiiskit, az Azomures vezérigazgatóját idézte, aki kifejtette, hogy a villamosenergia, de főleg a földgáz magas ára miatt kénytelenek ideiglenesen leállítani a termelést, hiszen nem folytatható az üzem fenntartható működése a jelenlegi körülmények között.    

A vezérigazgató szerint Európa-szerte hasonló intézkedéseket hoztak más gyártók is, és közölte, hogy a termelés újraindítása főként a földgáz árától függ.

Közölte, hogy az ügyvezető vezetésnek a termelés felfüggesztéséről szóló döntését elfogadta az igazgatótanács, és nyomatékosította: a döntésnek nincs hatása az alkalmazottakra, akik továbbra is bejárnak dolgozni. Ebben az időszakban azokra a karbantartási munkálatokra összpontosítanak, amelyeket a hideg hónapok alatt is el tudnak végezni. Hozzátette: arra számítanak, hogy január és február kritikus hónapok lesznek.    

Emlékeztetettek, hogy az Azomures Románia egyik legnagyobb gázfogyasztója, ő használja el az éves román gázfogyasztás 10 százalékát és a romániai farmok mintegy felét látja el műtrágyával.

Úgy vélik, hogy az Azomures a román élelmiszeripar biztonságának az egyik alappillére, ezért arra kérték a bukaresti parlamentet és a kormányt, hogy idejében enyhítsék a gáz magas ára okozta nehézségeket, hogy az ország élelmiszerellátási biztonsága ne kerüljön veszélybe 2022-ben.    

A 2012 óta a svájci Ameropa csoport tulajdonában levő üzem 1100 dolgozót foglalkoztat. Tavaly 12 százalékkal, 1,836 milliárd lejre (1 román lej 73,55 forint) nőtt az árbevétele, veszteségét a 2019-ben jegyzett 96 millió lejről 28 millió lejre mérsékelte.

(MTI)

Fotó: Azomures, Facebook

Összesen 46 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
brekker
2021. december 08. 00:35
A gazdasági lassításra kitalált covid fedősztori egyre inkább feledésbe fog merülni, ha kiderül, hogy nincs mit enni, miközben megfagyunk.
brekker
2021. december 08. 00:31
Egy ilyen energiaválság esetén csak erős kormányzattal és összetartó közösséggel lehet a legkevesebb veszteséggel kijönni, vagy inkább jobb, ha úgy nevezzük, hogy túlélni.
brekker
2021. december 08. 00:18
ourfiniteworld.com Kérem a mínuszt!
Ildikó99
2021. december 07. 10:42
Én már tudom ki veszi át a péti nitrogén müveket csak a mandiner nem engedi leírni ide a nevét
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!