Kim Dzsong Il halálának 10. évfordulójára emlékezett Észak-Korea

2021. december 17. 20:40

Félárbocra eresztett zászlók mellett, háromperces némasággal emlékeztek meg pénteken Észak-Koreában az ország néhai vezetője, Kim Dzsong Il halálának tizedik évfordulójáról.

2021. december 17. 20:40
null

Kim Dzsong il 2011 decemberében bekövetkezett haláláig tizenhét éven át vezette az országot. Fia, Kim Dzsong Un követte a tisztségben. A főváros egyik terén Kim Dzsong Il és apja, Kim Ir Szen, a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság megalapítója képmása előtt hajtottak némán fejet az emberek. Mások a két vezetőt ábrázoló mozaikfal előtt hajtottak fejet, miután elhelyezték az emlékezés virágait a phenjani csikorgó télben.    

A szigorú állami ellenőrzés alatt álló észak-koreai média Kim Dzsong Il „forradalmi vezetését” dicsérő vezércikkeket közölt, amelyekben a fia iránti további odaadásra szólították fel a lakosságot.    

„Kim Dzsong Un tisztelt vezetővel erősítenünk kell lojalitásunkat a párt és a forradalom iránt” – írta a Rodong Szinmun, a kormányzó Koreai Munkapárt hivatalos lapja.    

A Kim-család három nemzedéken át vezeti az országot, 1948 óta korlátlan hatalommal.    

A dinasztia uralma alatt Észak-Korea hosszú hatótávolságú rakétákat és atomfegyvereket fejlesztett ki, de a gazdaság rosszul szervezett és rendszeresek az éhínségek. Az ország a koronavírus-járvány miatt tavaly lezárta a határait, de a gazdaság súlyosan megszenvedte az önkéntes blokádot, csakúgy, mint a fegyverkezési programjai miatt elrendelt nemzetközi büntetőintézkedéseket.

(MTI)

Fotó: KIM Won Jin / AFP

Összesen 15 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
nick89
2021. december 18. 09:49
@Szerencse Jöttek bősz kurvák, pártok, faszentek, Filmesek, költők és egyéb lánglelkek, Újságok, rádiók a nyomunkban jártak, A pénz helyett meg ott volt az önimádat.
nick89
2021. december 18. 09:38
Ha az Ügyészség tényleg dolgozhatna, a FIDESZ-KDNP frakció szilveszterre már technikai okok miatt életfogytig szünetelne.
DrPepper
2021. december 18. 07:50
Ez egy fontos évforduló, amit méltóképpen kell megünnepelni. Az észak-koreaiak megadják a módját.
bagira
2021. december 18. 05:08
Krokodilkönnyek hullottak (fejek is aki nem sírt)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!