Hűségesek maradunk magyar barátainkhoz – Gerhard Papke német liberális politikus a Mandinernek

2021. november 27. 11:21

„A németek szeretik és támogatják Magyarországot, de erről nem fog hallani a német médiában.” Német liberálisként áll ki Magyarország mellett Gerhard Papke, akit pártja baloldali szövetségkötéséről, Merkel örökségéről, a német nyilvánosságot uraló témákról és Magyarország megítéléséről kérdeztünk!

2021. november 27. 11:21
null
Veszprémy László Bernát
Veszprémy László Bernát

Gerhard Papke, az észak-rajna-vesztfáliai tartományi parlament korábbi alelnöke, a Szabad Demokrata Párt (FDP) volt frakcióvezetője, valamint a Német Szövetségi Köztársaság Német–Magyar Társaságának jelenlegi elnöke a minap megkapta a Magyar Érdemrend lovagkeresztjét. Lapunk a német liberálisok jövőjéről, a németországi woke forradalomról, a migrációról és Orbán Viktor német megítéléséről beszélt vele.

*

Megalakulóban a német baloldali kormány, ami magába foglalja a liberálisokat, az ön pártját is: mi a véleménye erről?

Nem vagyok elégedett a most közzétett koalíciós megállapodással. Őszintén szólva a Szabaddemokrata Párt jobboldalán vagyok. Kár, hogy az elmúlt években egykori fiatal barátom, Christian Lindner, a párt elnöke, többé-kevésbé balra tolta a pártot. Nyilvánvalóan ez volt az előfeltétele ennek a baloldali koalíciónak, amely most létrejön.

Nem vagyok elégedett pártom baloldali fordulatával.

Mit vár ettől a koalíciótól?

Pillanatnyilag nehéz megítélni. Ez egyelőre csak egy koalíciós megállapodás. Eddig csak elméleti álláspontok hangzottak el. De ha az ember kormányon van, meg kell birkóznia a valósággal. És a saját tapasztalataim alapján meg vagyok győződve arról, hogy sok minden meg fog változni. Megállapodtak abban, hogy az Európai Uniót a szabad és szuverén tagállamok koalíciójából egyfajta szövetségi állammá alakítják. És ez nyilvánvalóan nem valósítható meg az Európai Unió összes tagjának beleegyező döntése nélkül. És nagyon sokan vannak köztük, Magyarország, Lengyelország és mások, akik soha nem adnák fel szuverenitásukat egy többé-kevésbé központosított államnak, vagy nem hagynák magukat Brüsszel által irányítani.

Korábban azt javasolta, hogy pártja, a szabad demokraták mozogjanak egy kicsit jobbra, hogy konzervatív szavazókat szerezzenek. Hogyan értékeli pártja mai pozícióit?

Erről az ügyről sokan beszélgettem Christian Lindnerrel, 2013-ban és '14-ben, amikor a párt elnöke lett. És nagyon-nagyon jól emlékszem az akkori vitáinkra, amikor a CDU egyre inkább balra vonult. Ez pedig azt jelentette, hogy a politikai vita központi témáit nem a hagyományos német pártok képviselték. Mindenekelőtt a tömeges migráció problémája terén. Azt tanácsoltam pártomnak és pártvezéremnek, Christian Lindnernek, hogy ezeket a témákat fel kell vállalni, mert ha a CDU nem, és

ha a liberális-konzervatív szféra hagyományos pártja sem fogja felvállalni ezeket a témákat, akkor a szélsőjobb megteszi.

Talán egy pillanatra a liberálisok fennmaradhatnak egy koalícióban a szocialistákkal és a zöldekkel, de hosszú távon ez nem fog működni.

16 év után Angela Merkel nyugdíjba vonul. Hogyan látja az örökségét?

Milyen örökséget?

Merkel káoszban hagyja pártját és országát.

Mi az öröksége? Kiállt a nyitott határok politikája mellett, amelynek eredményeként 2015 óta 2,5 millió ember érkezett Németországba, akik óriási problémákat okoznak hazánkban. A család védelme azonban hiányzott. Merkel alapelve a tönkretétel volt. Bármilyen okból tette is, a nap végén nem marad semmi. Ez pedig pillanatnyilag Németország helyzete és mindenekelőtt a párt helyzete. 

Ön kiállt a szivárványpolitika ellen ezen a nyáron a labdarúgó Európa-bajnokság kapcsán, megvédve Magyarországot a német szivárványharcosokkal szemben. Miért tette ezt?

Elnöke vagyok a Német-Magyar Társaságnak. Nyilvánvalóan nagy tisztelője vagyok Magyarországnak. Szeretem ezt az országot. Ez egy nagyszerű ország nagyszerű emberekkel. A magyarok szeretik a szabadságot. Sok német soha nem felejti el az '56-os forradalmat, amely nemcsak Magyarországnak, de Európának is annyira fontos volt, mert akkoriban felismerték, hogy az elnyomás nem tart örökké. A magyar emberek megmutatták nekünk, hogy meg lehet nyerni a kommunizmus elleni harcot. Amit manapság sok német lapban olvashat és a német televízióban láthat, az nem igazán a német emberek álláspontja.

A németek szeretik és támogatják Magyarországot, de erről nem fog hallani a német médiában.

És mondok egy példát: az Európa-bajnokság idején a németországi baloldaliak őrült és hihetetlen módon próbálták megvádolni Magyarországot, és én ez ellen szólaltam fel. Nagyon aktív vagyok a Twitteren, és közzétettem egy magyarbarát tweetet, amit Németországban 2,5 millióan olvastak. 2,5 millióan! És a német televízióban is szóba került az álláspontom, egy fontos tévéműsorban. Azt mondtam, hogy a magyarok a barátaink. Nem hívhatjuk meg őket focimeccsre, és nem próbálhatjuk meg aztán így beállítani őket. Hűségesnek kell maradnunk barátainkhoz. Így az elkövetkező napokban több száz e-mailt, több száz levelet kaptam németektől, akik azt mondták, egyetértenek a magyarpárti álláspontommal. És ez engem német politikusként jobban motivál arra, hogy a nyilvánosság elé álljak, és azt mondjam: nézzük meg, mit csinál Magyarország. Amit Magyarország csinál, az fontos számunkra Németországban és fontos Európa számára is.

Az a benyomásom, hogy a woke ideológiával kapcsolatos kultúrháború az angolszász világ után most szökik  be Németországba. Ez látható a nyelvtanról és az egyetemekről szóló vitákban. Mi a helyzet most Németországban?

Pillanatnyilag ez többé-kevésbé egy tudományos vita. A „woke” vita tehát még nem igazán érte el az egyszerű embereket. De azt tudjuk, hogy az egyszerű emberek nem szeretik az ilyen vitákat. Például a német televízió az elmúlt hónapokban megpróbálta ezt a programot a német nyelvre ráhúzni. Angolul és magyarul tényleg nem lehet megmagyarázni, hogy ez mit jelent. Ezekben a nyelvekben a tárgyaknak nincsen nemük, de a németben három is van. Ezzel szembeszállni ostobaság, és tönkreteszi a német nyelv egykori magas szintjét. Sok művelt német azt mondja, hogy tönkreteszik a nyelvünket, márpedig a nyelv a kultúránk része. Tudjuk tehát, hogy a németek mintegy 75%-a nem szereti a wokeizmus ilyen formáit. Vissza akarjuk kapni a nyelvünket. És ez reményt ad arra, hogy ez a woke hullám, amely valóban Németországba érkezik, végül nem lesz sikeres. Végső soron a szabadság kérdése, társadalmunk szabadsága forog kockán, hogy hagyjuk-e a baloldaliakat egy bizonyos irányba tolni társadalmunkat, vagy nemet mondunk, hogy ez a mi országunk, ez a mi kultúránk, és ezt nem fogadjuk el.

Egy baloldali kisebbség próbálja átalakítani társadalmunkat és kultúránkat.

Hogyan látja Orbán Viktort és politikáját német jobboldali liberálisként?

Nem én vagyok az egyedüli Németországban, aki meg van győződve arról, hogy Magyarország elmúlt 11 évben végrehajtott politikája Európa egésze számára a helyes irány. Meggyőződésem, hogy amit az elkövetkező években látni fogunk, az egy alapvető vita az Európai Unió jövőbeli irányáról, hogy akarunk-e olyan Európát, amely a független, szabad nemzetek szuverenitásán alapul, akarjuk-e az eurót, akarunk-e olyan Európát, amely családokra épül, akarunk-e olyan Európát, ahol egyenlő jogaik vannak a férfiaknak és a nőknek – vagy úgy akarunk élni, mint az iszlám országokban? És ezekben a témákban Magyarország döntéshozó és nagyon fontos szerepe van az európai vitában. Sok Twitter-követőm és mások, akik e-mailben írtak nekem, azt mondják,

több Orbánra van szükség Európában.

Ha Orbán jelölt lett volna a német választásokon, akkor valószínűleg 10%-ot vagy még többet szerzett volna. Ha Európa nem fogadja el a magyar és bizonyos fokig a lengyel utat, akkor el fog bukni, és nem marad más, mint az iszlám út. De sok német van, aki nem akarja az utóbbi utat járni.

Fotó: Mátrai Dávid

Összesen 63 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Prominet
2021. november 28. 08:42
Egy fecske nem csinál nyarat, a hozzánk való viszonyulásukat a politikában 180 fokkal meg kellene változtatni. De hogyan? Sokszor gondolom, hogy el kellene venni valahogyan a németektől a pénzüket és megjönne az eszük. Ha csak annyi pénzük lenne amiből feladják a rezsit, legyen kajára és ruhára valójuk. Az évi kettő nyaralás a világ bármely pontján valamint a 20 éves autójuknak a cseréje örök álom legyen, akkor mindjárt kinyitnák a pofájukat. Migráns gender és energetikai kérdésben is. Olyanok jelenleg mint a zombik. De egyenlőre mindent finanszíroznak van pénz lóvéra. Biztos hirtelen több "barátunk" akadna. De személy szerint én rühellem őket. Udvarias vagyok velük, de nem a barátaink, csak üzletfelek. Nem több. Amikor azt hallom, hogy így meg úgy szeretik a Mo-t akkor kikívánkozik belőlem, hogy anyádat szeresd inkább. Főleg úgy, hogy két mondattal később azon röhécsel miféle diktatúra van nálunk és az egészségügy meg az utak... pfff....
nempolitizálok
2021. november 27. 19:34
". És nagyon sokan vannak köztük, Magyarország, Lengyelország és mások, akik soha nem adnák fel szuverenitásukat egy többé-kevésbé központosított államnak, vagy nem hagynák magukat Brüsszel által irányítani." Jól látja. És most a kommunisták és libernyákok mögött nincs ott egy megszálló hadsereg mint 45-ben.
Forgalmazó
2021. november 27. 18:36
Soha ne bizz a nemetekben. Ketszinuek lekezeloek semmibe vesznek. Csak az erdekuk szamit. Egy vegtelenul onzo nep. Es ujra Europat fogjak tonkretenni! HUNEXIT!!!
Akitlosz
2021. november 27. 18:33
Csakúgy mint Magyarországon, Németországban is a parlament nevezi ki az ország vezetőit. Választani egyik országos vezetőt sem lehet, úgyhogy mindegy, hogy a választók mit akarnának, kit választanának. Azt néhány propagandista közvéleménykutató kérdezi csak meg tőlük legfeljebb, szavazólapon nem szerepel kancellárválasztás, sem államfőválasztás.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!