Egyetlen fertőzött miatt bezárt a sanghaji Disneyland

2021. november 02. 10:04

A bezárás után 34 ezer olyan embert teszteltek le, aki a helyszínen járt.

2021. november 02. 10:04
null

Ideiglenesen bezárt a sanghaji Disneyland, miután a park egyik látogatójáról röviddel ottjárta után kiderült, hogy elkapta a koronavírust – számolt be a kínai sajtó hétfőn.

A CGTN pekingi székhelyű, nemzetközi hírcsatorna tudósítása szerint a park igazgatósága vasárnap este jelentette be, hogy a járványkezelési előírásokkal összhangban hétfőn és kedden mindenképp zárva tartanak. Az újranyitás időpontját egyelőre nem tudni.

Mindenkinek kötelező volt a teszt

A bejelentéssel egy időben a parkban és az ahhoz tartozó, üzleteknek és éttermeknek helyet adó Disneytownban tartózkodó látogatók mindegyike csak vírusteszt elvégzését követően hagyhatta el a népszerű látogatóközpontot, azzal a feltétellel, hogy 24 óra elteltével újabb tesztelésnek veti alá magát, és tizenkét napon át „önellenőrzést” folytat. A CGTN a helyi egészségügyi hatóságok közlésére hivatkozva arról is beszámolt, hogy

hétfő reggelig közel 34 ezer olyan embert teszteltek le, aki a hétvégén a sanghaji Disneylandben járt.

Az addig elvégzett tesztek mindegyike negatív eredményt produkált, vagyis újabb fertőzöttet nem azonosítottak a látogatók között. Emellett 920 mintát vettek a parkban található, különböző felületekről és tárgyakról is, de ezekben sem mutatták ki a vírus jelenlétét.

(MTI)

Nyitókép: AFP

Összesen 2 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Pelikánkutyája
2021. november 03. 11:58
Egyetlen?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!