Meghalt a Mohamed-karikatúrák rajzolója

2021. október 04. 11:31

Közlekedési balesetben életét vesztette Lars Vilks, aki Mohamedet korábban kutyatesttel ábrázolta.

2021. október 04. 11:31
null

Közlekedési balesetben meghalt Lars Vilks, az őt szállító rendőrautó egy kamionnal ütközött Svédország déli részén. A svéd karikaturistával utazó két rendőrtiszt szintén életét vesztette, a kamionsofőr csak könnyebb sérüléseket szenvedett a BBC szerint.

Vilks volt az, aki 2007-ben megjelentette karikatúráját – két évvel azután, hogy Dániában hasonló gúnyrajzok jelentek meg az iszlám szent prófétájáról a szólásszabadság nevében –, amelyen egy kutya testén ábrázolta Mohamed fejét. Vilks rajzai, hasonlóan a dán esethez, botrány kavartak a muszlim világban.

Vérdíj, bujkálás, merénylet

Vilks gúnyrajzai miatt az akkori miniszterelnök 22 muszlim ország nagykövetével találkozott, ezzel próbálva meg csillapítani a kedélyeket.

Az al-Kaida iraki ága 150 ezer dolláros vérdíjat tűzött ki a fejére, több halálos fenyegetést kapott, és több alkalommal szerveztek merényletet is ellene. Emiatt 2007 óta állandó rendőrségi védelem alatt volt, de így is megpróbálták megölni. 2015-ben egy koppenhágai kávézóban szervezett, szólásszabadságról szóló eseményen gépfegyveres támadás érte a rendezvényt, Finn Nørgaard rendező meghalt, három rendőr megsebesült. A támadás elsősorban feltehetően Vilks ellen irányult, aki ezután lényegében a nyilvánosság elől elrejtve élt.

A vasárnapi baleset körülményeiről a rendőrség egyelőre nem közölt részleteket, ugyanakkor nem merült fel gyanú, hogy abban a kamionon és a rendőrautón kívül másnak is lett volna szerepe.

Nyitókép: Francois Campredon / AFP

 

Összesen 35 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
I_Isti
2021. október 05. 11:47
Ezt az embert megátkozták.
Akitlosz
2021. október 04. 20:41
Akkor ez volt isten akarata.
Krupp Skya
2021. október 04. 19:07
Ha nem kellett volna a vérdíj után jövedelem adót, nyugdíjjárulékot, munkanélküli és egészség ügyi járulékot fizetni ráadásul 2007-től meg még össze is vonták volna a nyugdíjammal, hogy több legyen az adóm. Na ezért nem vállaltam el.
Frakk a macskák réme
2021. október 04. 19:01
.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!