Mesterséges intelligenciával fejezték be Beethoven X. szimfóniáját

2021. október 02. 13:58

Mesterséges intelligencia (MI) bevonásával fejezték be Beethoven X., befejezetlen szimfóniaként elhíresült alkotását, amelyet októberben mutatnak be a németországi Bonnban.

2021. október 02. 13:58
null

A Deutsche Telekom kezdeményezésére megvalósult nemzetközi projektben a mesterséges intelligencia több mint 2 millió hangjegyet komponált a zeneszerző stílusában, majd nemzetközi szakértők segítségével 730 nap alatt készült el és vált elérhetővé a nagyvilág számára az eddig csupán vázlatokban létező zenemű.

Beethoven életének utolsó éveiben egy újabb zenemű írásába kezdett. Befejezni azonban már nem volt lehetősége, csupán a vázlatokig jutott. A zeneszerző születésének 250. évfordulója apropóján a Telekom ösztönzésére nemzetközi tudósokból, zeneszerzőkből, zenetörténészekből és technológiai szakemberekből álló csoport úgy döntött, hogy tesz egy próbát, és mesterséges intelligencia bevonásával a meglévő dallamkezdeményekből befejezi a darabot.

Az ember és a MI közös munkájának eredményeként megszületett szimfóniát idén októberben mutatják be a németországi Bonnban, Beethoven szülővárosában.

Az alkotáshoz az MI a zeneszerző teljes életművét, kreatív alkotási módszerét, stílusjegyét is megtanulta,

ennek köszönhetően még a klasszikus zenében járatosak számára is olyan a hangzása, mintha eredeti Beethovent hallgatnánk. A rendszer fejlesztése Ahmed Elgammal professzor és Mark Gotham nevéhez köthető, akik a zenét a nyelvhez hasonlították, ezen elv alapján tökéletesítették az algoritmust. A mű létrejöttében azonban az emberi tényező sem elhanyagolható. Az MI által komponált szekvenciák monoton, gépies hangzását élettelivé kellett varázsolni. A darab elkészülte után Walter Werzova osztrák zeneszerző feladata volt, hogy lelket vigyen a zenébe, többek között a tempóváltások segítségével.

(MTI)

Összesen 21 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
szemlelo
2021. október 03. 18:23
A németek szeretik az ilyesmit. A háború óta nem csak a szétrombolt épületeket építették meg, de olyanokat is, amit sohasem léteztek. A játékgyárak kihozták már az összes repülő és mozdony modelljét, amik csak a tervezőasztalon léteztek.
néhai Ch.Pilot
2021. október 03. 10:37
Egyszerű plagizálás digitális formában. Sajnos már semmi sem szent a digitális csőcseléknemzedék előtt. Visszamenőleg és előre is elcsesznek mindent a "0" és "1" bitjeikkel.
jóember
2021. október 03. 08:28
Na jó, befejezte. Nade mit jelent az, hogy befejezte. Mertugye, csak példaként, adott egy ceruzavázlat valamiről, valami jelentékten kriksz-kraksz és jön valaki, aki rápingál valamit. Namost ez befejezte, vagy új művet alkotott? Másrészt, mi ez az MI? Ez egy egyedi megismételhetetlen személyiség, vagy csak egy herkentyű, amit tucatjával gyártanak mint fröccsöntőgép a műanyagkacsát? Mertha tucat termék akkor a hatása olyan lehet mint amikor zenehallgatás közben elkezd recsegni a rádió, arra produktumra sem mondjuk, hogy befejezte. Azt mi szoktuk befejezni azzal, hogy kikapcsoljuk a rádiót. Más lenne a helyzet ha az MI egy személyiség lenne, mint maga Beethoven. De nem az! Ez csak egy gép és nem is okos, ill. csak csak annyira mit az intelligens mosópor. Az MI belekeverése az emberi viszonyokba olyan mint villástargonca a súlyemelő versenyeken, vagy mint motorbicikli a futóversenyen. Abszurd!
pandalala
2021. október 02. 23:13
https://www.youtube.com/watch?v=eLc3Y0SShFY&t=4s "First album composed, produced entirely by AI" Ezeket robotok fogják hallgatni. .... És dékás szavazók. :-DD
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!