Túszokat ejtettek rabok egy svéd börtönben

2021. július 22. 07:21

Az egyik foglyuk szabadon engedéséért cserébe a délután folyamán pizzát követeltek kebab feltéttel rabtársaik számára.

2021. július 22. 07:21
null

Túszokat ejtettek rabok a Stockholmtól nagyjából száz kilométerre nyugatra található Hällby börtönében – közölte a TT helyi hírügynökség és az SVT közszolgálati rádió szerdán.

A két túszt időközben sikerült kiszabadítani, a túszejtő rabok pedig ismét rácsok mögé kerültek. A hatóságok közlése szerint a kétrendbeli emberrablással vádolt két gyanúsítottat átszállították a rendőrség Eskilstunában található főkapitányságára.    Beszámolók szerint a két fegyenc a börtönőrök egyik helyiségében barikádozta el magát letakarva a megfigyelőkamerákat. Helikoptert követeltek szökésükhöz. Az Aftonbladet című svéd lap úgy tudja, a két férfit gyilkosság miatt ítélték el korábban és borotvapengékkel ejtették túszul a biztonsági személyzet két tagját, egy nőt és egy férfit.   

Az egyik foglyuk szabadon engedéséért cserébe a délután folyamán pizzát követeltek kebab feltéttel rabtársaik számára. Úgy tudni, ezt a követelésüket teljesítették.  A 98 férőhelyes Hällby fegyintézet a legmagasabb biztonsági fokozatú börtönök közé tartozik Svédországban.

(MTI)

Nyitókép: MTI/EPA/TT Hírügynökség/Per Karlsson

Összesen 26 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
I_Isti
2021. július 22. 16:05
Megpróbáltam elképzelni ugyanez a túszejtéses sztorit egy orosz börtönben. Jó, belátom, 10 perc erőfeszítés után feladtam a próbálkozást, nem sikerült.
istvanpeter
2021. július 22. 13:44
Ez az igazi demokrácia. De egyébként a bűnözőkkel foglalkozó biztonságiaknak állandó tűzparanccsal kell rendelkezniük és a legkisebb rezdülésre is tüzet kell nyitni.
quantum
2021. július 22. 12:37
Ikeától olvassa valaki? Már nem fincsi a szar húsgolyó barnamártással! Átállni a kebabra!
zakar zoltán béla
2021. július 22. 11:44
szmájl
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!