Vincze Loránt: A Bizottság igent mond az állatok jogaira és nemet a kisebbségi jogokra

2021. június 30. 14:43

Az Európai Bizottság idén januárban úgy döntött, hogy nem kezdeményez jogalkotást a Minority SafePack javaslatai alapján.

2021. június 30. 14:43
null

Az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójának (FUEN) elnöke méltatlannak, diszkriminatívnak és cinikusnak tartja, hogy az Európai Bizottság (EB) igent mond az állatok jogaira, de megtagadja a jogalkotást az őshonos nemzeti kisebbségek ügyében.

Vincze Loránt európai parlamenti (EP-) képviselő, FUEN-elnök állásfoglalását szerdán közölte a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) hírlevele.    

Az RMDSZ jelöltjeként megválasztott EP-képviselő az európai polgári kezdeményezések jelentéstevőjeként üdvözölte, hogy az EB végre kedvezően döntött egy polgárokról érkező javalatról. Az EB ugyanis szerdán bejelentette, hogy 2023-ig jogszabályt javasol a tenyészállatok ketrecben tartásának fokozatos megszüntetéséről, majd betiltásáról. Az End the Cage Age című kezdeményezés, amelynek aláírásgyűjtése 2018 szeptemberében kezdődött, a hatodik sikeres polgári kezdeményezés volt és az első, amelynek esetében az EB jogalkotást indít.    

A Bizottság viselkedése cinikus az őshonos kisebbségek ügyével szemben

A bizottság két döntését egymás mellé helyezve minden jó szándékú ember számára adott a következtetés: a bizottság igent mond az állatok jogaira és nemet a kisebbségi jogokra. A bizottság mai döntése alapján az őshonos nemzeti közösségek ügyében született határozat nem csupán jogilag és szakmailag hibás, de méltatlan, diszkriminatív és rendkívül cinikus is” – idézte Vincze Loránt állásfoglalását az RMDSZ hírlevele.    

A Minority Safe Pack nem érte el a Bizottság ingerküszöbét.

Az RMDSZ kezdeményezésére és a FUEN koordinálásával indított Minority SafePack kisebbségvédelmi polgári kezdeményezés ötvenmillió, kisebbségben élő uniós polgár jogairól szól, de az EB azt nem tartotta eléggé fontos ügynek. Vincze Loránt emlékeztetett: miután az Európai Bizottság idén januárban úgy döntött, hogy nem kezdeményez jogalkotást a Minority SafePack javaslatai alapján, a kezdeményezők az Európai Unió Törvényszékéhez fordultak, a bizottsági döntés semmissé nyilvánítását kérve. Az EB asztalára hamarosan újabb kisebbségi témájú kezdeményezés kerülhet, hiszen az aláírások hitelesítését követően a nemzeti régiók támogatásáért indított kezdeményezéssel is foglalkozniuk kell.

(MTI)

Fotó: MTI Fotó: Baranyi Ildikó

Összesen 6 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
sufnik
2021. július 01. 12:18
Minden kisebbség szent (tehén, vagy tyuk mindegy) csak nemzetiségi ne legyen!!! Pláne ha magyar is!!
Pusikas
2021. július 01. 08:30
Naná hogy többre tartja az állatok jogait, hiszen az unió bizottsága, parlamentje tele van állattal.
Ödenburger
2021. július 01. 00:27
De bezzeg a homokosok kapcsán mindig a kisebbségek elnyomásával vádolják Magyarországot. Ideje lenne minden ilyen vádat visszalőni azzal, hogy Európa legnagyobb kisebbsége a magyar!
apika2
2021. június 30. 21:24
Valahol nagyon felborult a fontossági sorrend az EU-ban.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!