Putyin szerint aggasztó az ukrán területek nyugati katonai birtokbavétele

2021. június 30. 16:45

Az ukrán kulcskérdések nem Kijevben, hanem Washingtonban, részben pedig Berlinben és Párizsban dőlnek el – mondta az orosz elnök.

2021. június 30. 16:45
null

Aggasztó, hogy a nyugati országok megkezdték Ukrajna területének katonai birtokbavételét – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök egy szerdai tévéadásban, a lakosság által feltett kérdésekre válaszolva.

Putyin nehezményezte: a nyugati országok ahelyett, hogy méltányolták volna, hogy aggályaikra reagálva leállíttatta az orosz hadgyakorlatot az ukrán határ közelében, maguk „nyomultak” oda az orosz határhoz. Hangsúlyozta, hogy ez Oroszország létfontosságú érdekeit érinti.    

Az orosz elnök azt mondta, hogy nincs oka találkozni ukrán hivatali partnerével, Volodimir Zelenszkijjel, aki szerinte külső irányítás alá helyezte a hazáját. Úgy vélekedett, hogy

az ukrán kulcskérdések nem Kijevben, hanem Washingtonban, részben pedig Berlinben és Párizsban dőlnek el.    

Leszögezte, hogy Ukrajna nem kerül rá az Oroszországgal szemben ellenséges országok listájára mert az ukránt a jelenlegi vezetésével ellentétben nem tartja az orosszal szemben ellenséges népnek. Megismételte tézisét, miszerint a két nép azonos. Kilátásba helyezte, hogy cikket fog írni Oroszország és Ukrajna történetéről.    

Az egy héttel ezelőtt a Fekete-tengeren történt haditengerészeti incidensről szólva úgy vélekedett, nem tört volna ki a harmadik világháború, ha Oroszország elsüllyesztette volna a brit rombolót, amely a Krímnél megsértette a tengeri határát.    

– mondta.    

Putyin a Defender romboló esetét „összetett provokációnak” nevezte, mert a brit hadihajó múlt szerdai határsértését megelőzően az amerikaiak egy felderítőgépet küldtek a térségbe Krétáról. A brit rombolót az Ukrajnától 2014-ben elcsatolt Krím félsziget közelében figyelmeztető lövésekkel és bombavetéssel kényszerítettek a Moszkva által orosz területnek tekintett vizek elhagyására.    

Az elnök kifejezte reményét, hogy az orosz-amerikai kapcsolatok normalizálódnak és természetük jóindulatúvá válik. Úgy vélekedett, az Egyesült Államok érzi, hogy változik a világ, de meg akarja benne tartani domináns pozícióját. Megjegyezte, hogy Washington szövetségesei nem örülnek ennek.    

Közölte, hogy Oroszország aszimmetrikusan fog válaszolni az ellene bevezetett szankciókra, oly módon, hogy ezzel ne okozzon kárt magának. Mint mondta, az ellenlépések nem érintik majd az Egyesült Államokba irányuló orosz rakétahajtómű- és titánexportot.    

(MTI)

Kép forrása: MTI/EPA/Szputnyik/Szergej Szavosztyanov

Összesen 25 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Armageddon
2021. július 01. 11:58
Ezért nem lehet őrizetlenűl hagyni a politikusokat. Magukban is másokban is kárt tesznek. Némelyik Istennek hiszi magát.
Amerigo
2021. június 30. 18:07
Az ukrán nép nyomorog, legalább is az a része akik nem tudnak külföldre menni dolgozni. A bel- és külföldi pénzszivattyú pedig turbó üzemmódban működik.
lemez
2021. június 30. 18:04
Oroszországot csak kórbe kell már keriteni rakétákkal.És ha besül,esetleg Magyarországon landolhat.Vagy az Oroszok eltévesztik,mivel kis ország vagyunk.Ez s rohadtul demokratikus Amerika nem fér a börébe,mégiscsak a világ ura akar lenni igy vagy úgy.Náluk meg rohad minden.
Camael
2021. június 30. 17:55
Ukrajnát a korrupt vezetői átjátszották az amcsiknak a lakosság meg csak asszisztál hozzá, sajnálom őket
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!