Erre tessék gombot varrni, Magyar úr! Az Európai Bizottságnak pedig ezúton is hálásan köszönjük
Némelyeknek egyszerűen mindig sikerül olyan szögből nézni az eseményeket, ahonnan Magyarország egy merő lúzer. Francesca Rivafinoli írása.
Többször is állt már a törvény előtt a Védett Övezetek Országos Ügynöksége Bihar megyei fiókjának új vezetője – írta meg a Főtér.ro.
A Védett Övezetek Országos Ügynöksége Bihar megyei fiókjának élére egy olyan volt erdészt neveztek ki, aki falopás és orvvadászat miatt már szembe került a törvénnyel – írta meg a Főtér.
Remus Raț korábban, 2006 márciusától a görögkatolikus egyház belényesi erdészetének vezetője volt, ahonnan egy éven belül kirúgták, „miután a rendőrség éppen akkor bukkant rá, amikor három társával együtt fát lopott a rábízott erdőből, majd bírósági ítélet is született az ügyében” – írja a Főtér.
Miután a bűncselekmény elévült szabad útja nyílt a környezetvédelmi szakmában, ám megint összetűzésbe került a hatóságokkal, miután egy őz engedély nélküli klövése után orvvadászat miatt állt eljárás alatt. A vezető mindkét esetben tagad: „szerinte nem lopott fát, csupán egy-két fatörzsnyi hiányt találtak a rá bízott erdőben, a vadászat kapcsán pedig azt mondja: ott csupán félreértés történt” – idézi a Főtér.
Fotó: Főtér