Emmanuel Macron is szolidaritását fejezte ki Csehországgal

2021. április 26. 22:06

A francia elnök egyúttal aggodalmát fejezte ki Putyinnak a bebörtönzött ellenzéki egészségi állapota miatt.

2021. április 26. 22:06
null

Emmanuel Macron francia államfő súlyos aggodalmának adott hangot a bebörtönzött orosz ellenzéki politikus, Alekszej Navalnij egészségi állapota miatt, és az alapjogok tiszteletben tartására kérte Vlagyimir Putyin orosz elnököt telefonbeszélgetésükön – közölte hétfőn a francia elnöki hivatal. A tájékoztatás szerint a megbeszélésen a francia elnök szolidaritását fejezte ki európai partnereinek a Moszkva által kiutasított európai diplomaták ügyében.

Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikus pénteken bejelentette, hogy abbahagyja az éhségsztrájkot, amelyet három héttel korábban a fogvatartási körülményei elleni tiltakozásul kezdett.   

Egy hónapja éhségsztrájkolt az orosz ellenzéki

Az elítélt politikus március 31-én kezdett éhségsztrájkot a börtönben, mert kifogásolta, hogy nem engedtek be hozzá olyan orvosokat, akikben megbízik, és álláspontja szerint nem részesült megfelelő orvosi ellátásban. Csütörtökön vált ismertté, hogy kedden egy vlagyimiri polgári kórházban több szakorvos – idegsebész, nefrológus (veseszakértő) és neurológus – is megvizsgálta.    

Leleteit eljuttatták a kezelőorvosaihoz, akik csütörtökön a Mediazona ellenzéki portálon közzétett közös felhívásban arra kérték Navalnijt, hogy fogadja el a kompromisszumot, és haladéktalanul fejezze be az éhségsztrájkot, amely károsíthatja az egészségét, és a halálát is okozhatja.    

Hétfőn egy moszkvai bíróság felfüggesztette az ellenzéki politikus által alapított Korrupcióellenes Küzdelem Alapítvány (FBK) és az úgynevezett regionális Navalnij-törzsek működését.    

A felfüggesztés a szervezetek ellen szélsőségesség címén indított kereset elbírálásáig érvényes.    

Emmanuel Macron is kiállt Csehország mellett

Emmanuel Macron az „Oroszország által kiutasított európai diplomaták miatt kifejezte Franciaország szolidaritását európai partnereinek” – hangsúlyozta az Elysée-palota.    

Az elmúlt hetekben az európai országok és Oroszország kölcsönösen sorozatosan utasítottak ki diplomatákat.

Hétfőn az orosz külügyminisztérium az olasz katonai attasé helyettesét, a haditengerészeti attasét nyilvánította nemkívánatos személynek. A lépést Moszkva ellenintézkedésnek minősítette az olasz hatóságoknak „a római orosz katonai attaséval szemben meghozott barátságtalan és indokolatlan intézkedéseire”.

Csehország korábban 18, hírszerzéssel megvádolt orosz diplomatát utasított ki

Erre amire válaszul Moszkva is húsz cseh diplomatát szólított fel távozásra, amire válaszul több európai ország is bejelentett kiutasításokat, kifejezve a szolidaritást Csehországgal.   

A telefonbeszélgetés során a francia elnök azt kérte orosz kollegájáról, hogy

az ukrán határ közelébe hozott nehézfegyverzet és csapatok teljes kivonásával, a tűzszünet egyértelmű megerősítésével és a párbeszéd hiteles újraindításával" – jelezte a francia elnöki hivatal.    

Az orosz védelmi minisztérium pénteken jelentette be, hogy megkezdődött a Krímbe hadgyakorlatra átdobott katonai erők kivonása.

(MTI)

Fotó: MTI/EPA POOL/Ian Langsdon

Összesen 9 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
geyza1947
2021. április 27. 09:29
Maradjunk annyiban, hogy Európában Putyin politikája persona non grata.
BAJA
2021. április 27. 03:36
én is én is én is... miben is?
Salamander
2021. április 27. 02:57
Micronka feltűnően kussol azóta, hogy az általa favorizált migránsok, lassan polgárháborúba sodorják Franciaországot. Ráadásul a nagy arcúskodás mellett valahogy a járványkezelés sem megy. Döglődik a francia gazdaság, haldoklik a francia kultúra, a közbiztonság, a közegészségügy. Az emberi jogok európai hazájában súlyos alapjogi problémákkal néznek szembe: embereket fajuk, bőrszínük, nemiségük, vallásuk, szólás és vallásszabadságuk megélése okán fényes nappal az utcán brutális módon kivégeznek. Az állam pedig intézményvédelmi kötelezettségét súlyosan elmulasztva, mécsesekkel, plüssmacikkal válaszol és "összefogásra" szólít fel. (Ez egy liberális narratíva: emlékszünk Demszky is dudált a budapesti kátyúk miatt). Talán szólhatna valaki a kis micronnak, hogy ő azért van az államfői pozícióban, hogy ilyesmi NE történjen Franciaországban. (Ha megtörténik, egyértelmű, hogy az egész politikai garnitúra cserére szorul).
tom hagen
2021. április 26. 22:24
Ennek az összes eseménynek lehet köze ahhoz, hogy a félhülye Bidé az USA elnöke?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!